Az OKSZ szerint az árréstop és a kiskereskedelmi különadó kivezetése, a plázastop lazítása, a hulladékgazdálkodási törvény és a palackvisszaváltás rendezése elengedhetetlen.
Százezer forint áfatartalom felett lesz kötelező az online számla, ősztől pedig két körben jönnek majd az új online pénztárgépek is - írja a Világgazdaság.
Az idén kiterjesztik az online pénztárgépek rendszerét, és 30-50 ezer új kasszát állítanak be - mondta el Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese. Közölte, hogy gondolkodnak még az online számlázás bevezetésén is, itt "bizonyos értékhatártól" a számla ugyanúgy automatikusan bekerülne a hatóság rendszerébe.A lap értesülése szerint százezer forint áfatartalom felett volna kötelező az online számlázás. Azt viszont még egyelőre nem tudni pontosan, mikortól vezetnék be a rendszert - szakértők korábban azt mondták, ehhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) informatikai fejlesztésére is szükség volna. Egyes értesülések szerint ősztől két körben jönnek majd az új online pénztárgépek, aminél két lépcsőben rendelnék el az online-osítást.
Az elsőbe - szeptemberi bevezetéssel, egy hónapos próbaidővel és októberi élesedéssel - azok a szolgáltatók tartoznának, akik a ma szabványos online gépeket is használni tudnák. A második határidő azokra vonatkozna, ahol fejlesztés szükséges az alkalmazáshoz: ilyenek lehetnek a taxisok.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







