Mitől kicsi, mettől nagy? - Elmosódnak a határok

Pénzcentrum
2007. augusztus 13. 08:40 2 perc

Az új belépőkkel, illetve a forgalomcsökkenéssel éleződő verseny mára jócskán elmosta a határokat a hagyományos értelemben vett élelmiszer-nagykereskedelmi és -kiskereskedelmi tevékenység között. A kiskereskedők bevételének egy jó része a viszonteladók kiszolgálásából származik, de "sok kicsi sokra megy" alapon a nagykereskedők sem vetik meg a kisebb kosárértékkel jelentkező lakossági vevőt - írja a Népszabadság.

A kilencvenes évek vége óta gyakorlatilag töretlen a hipermarketek forgalomnövekedése, de a velük való versenyben a piaci várakozásokon felül teljesítettek a közös beszerzési hálózatba tömörült hazai kisboltláncok is. Ezzel párhuzamosan azonban folyamatosan csökken az önálló kis élelmiszerüzletek, vegyeskereskedések aránya. Az őket kiszolgáló nagykereskedőknek - elsősorban a Cash & Carry- (fizesd és vidd - C+C-) láncoknak - egyre komolyabban neki kell gyürkőzniük, ha lépést akarnak tartani a felfejlődő konkurenciával.

A hazai boltláncok ugyanis szintén célba vették a függetleneket: regionális elosztóközpontjaik másokat is fogadnak, és bevételük durván egyharmada a két "hivatalos" Cash & Carry-lánc, a Metro és az Interfruct bevételének. Ami viszont a hazai láncokat és a két Cash & Carryt egyaránt komolyan érinti, az a diszkontok, jelesül a Profi, a Penny és a Plus mellett a felfejlődő Lidl, illetve a nemsokára startoló Aldi elkövetkező évekre prognosztizált térnyerése. Az ugyanis a GfK Hungária 2006-os stratégiai elemzéséből kiderül: a diszkontok elsősorban a független, illetve valamivel kisebb mértékben a hálózatba szervezett kisboltoktól visznek el forgalmat. Bár a megkérdezett nagykereskedők többségében úgy nyilatkoztak, hogy kiskereskedő partnereik hosszú távon előnyben részesítik az általuk nyújtott sokrétű szolgáltatások és a nagyobb termékpaletta nyújtotta előnyöket, azt ők sem igazán tagadták, hogy a diszkontok megjelenése az ő életüket sem teszi éppen egyszerűvé. Viszont a nagykereskedők elvileg a hotelek, éttermek beszerzéseiből (együttesen: horeca) származó bevételekkel még korrigálhatják a kisboltok csökkenéséből fakadó forgalomcsökkenést.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?