36 milliárdos veszteség egyetlen év alatt - akikre nem hat a figyelmeztetés...

Pénzcentrum
2007. július 13. 16:00 2 perc

Manapság már sem a moziban, sem pedig egy jogtiszta DVD lejátszásakor nem menekülhet meg a legális terméket vásárló fogyasztó attól a figyelemfelhívó reklámfilmtől, mely arról tájékoztatja a nézőt, hogy a jogvédett tartalom letöltése, másolása és továbbértékesítése is illegális tevékenység, mely akár több évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Hónapról hónapra milliárdos összegekről hallhatunk, amikor a hamisítványok által okozott kárról szólnak a hírek, a pontos nagyságát azonban szinte lehetetlen felbecsülni. A britek mégis megpróbálták meghatározni vajon ténylegesen mennyibe kerülnek a kalózváltozatok a kereskedőknek és az adófizetőknek.

A számok természetesen most is szemkápráztatóak, a statisztikák szerint a tavalyi évben mintegy 328 millió fontnyi veszteséget okoztak a hamisítványok és a letöltött verziók a kiskereskedelmi egységeknek. A kár mértéke a mozik esetében pedig körülbelül 100 millió fontra rúg.

A lakosság azonban érthetően kevéssé érzékeny az üzletek által elszenvedett károkra, sokkal inkább kellemetlenül érinti, hogy az illegálisan igénybe vett szolgáltatások utáni elmaradt áfa összege is eléri a 100 millió fontot.

A problémát a brit szövetség szerinti az jelenti, hogy a lakosság nincs tisztában azzal, hogy a filmek és zenék letöltése az internetről, vagy hamisítványok megvásárlására illegális tevékenységnek minősül, sőt mivel minden ötödik brit kapcsolatban van fekete kereskedőkkel, a tevékenységük majdhogynem természetes velejárója mindennapjaiknak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A könnyű pénzszerzést választók többsége a 16-24 évesek közül kerül ki, amelyet jól mutat, hogy minden harmadik fiatal felnőttnek megvan a megfelelő forrása ahhoz, hogy olcsón beszerezze még a moziban sem vetített filmeket is.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?