19 °C Budapest

Módosul a Jegybanktörvény - cél a hatékonyabb, költségtakarékosabb működés

Pénzcentrum
2007. május 9. 13:25

A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére a mai kormányülés után törvénymódosítás kerül az Országgyűlés elé, amely egyszerűsíti, racionalizálja a Magyar Nemzeti Bank működését. Karcsúsodik a jegybank irányítása, amellyel a hatékonyabb, költségtakarékosabb működés a cél.

A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére a Kormány mai ülésén megtárgyalta a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény (a Jegybanktörvény) módosítását. Az ülésen részt vett Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is.

A kormányülésen elfogadott módosítások a következő fő pontokban érintik a jegybank működését, szervezetét:

Ø a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának létszáma öt-hét főre csökken, mely azonban a jelenlegi tagok mandátumát nem érinti;

Ø az MNB valamennyi alelnöke tagja lesz a Monetáris Tanácsnak;

Ø a jegybanknak két alelnöke lesz az eddigi legalább három-legfeljebb öt helyett;

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ø megszűnik az MNB igazgatósága, feladatait az MNB elnöke veszi át;

Ø megszűnik a Közgyűlés, a jövőben a Magyar Államot - mint részvényest - képviselő, államháztartásért felelős miniszter az MNB törvényben tételesen meghatározott tárgykörökben részvényesi határozattal dönt.

Magyarország európai uniós tagsága alapján a Jegybanktörvény módosításakor ki kell kérni az Európai Központi Bank véleményét is. Az ezzel kapcsolatos egyeztetések jelenleg is folyamatban vannak, és a szöveg véglegesítése során a törvényalkotók figyelembe tudják venni az EKB esetleges javaslatait is.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom