16 °C Budapest

Olcsó, de csokit csak nyomokban tartalmaz - Húsvéti nyúlkörkép

Pénzcentrum
2007. március 22. 08:30

A Nielsen piackutató tavalyi felmérése szerint húsvét előtt több mint kétmilliárd forintot költöttünk a szezonális édességekre, negyedével többet, mint 2005 tavaszán.

Ennél azonban jóval nagyobb arányban nőtt az eladott nyalánkságok mennyisége, összesen ezer tonna húsvéti édesség fogyott az üzletekben, 400 tonnával több, mint egy évvel korábban. A piackutatók szerint viszont nem az édesszájúak étvágya lett nagyobb, csupán jóval többet vásároltak az átlagosnál olcsóbb, kereskedelmi márkás termékekből. Ezek forgalma megháromszorozódott tavaly. Ez az átlagárakon is meglátszott, amelyek 4-10 százalékkal csökkentek a tavalyi szezonra. Míg mennyiségben a nugátból, értékben a tejcsokoládéból készült nyalánkságok forgalma vitte a prímet. A figurákat illetően pedig a tojások kevésbé, a nyulat, bárányt, kiscsibét formáló édességek jobban fogytak - írja a Népszabadság.

Az alacsonyabb árú tömegtermékek kereslete nagyságrendekkel meghaladja a többi hónap átlagát, míg a drágább, prémium desszerteknél jóval kevésbé érzékelhető a szezonális hatás. Ezzel együtt nálunk még jócskán van lehetőség a piacbővítésre: a hazai fogyasztás ugyanis az európai átlag mindössze 60 százalékát éri el.

Az árak nagyban függnek többek között az édesipari márkák, termékek reklámozásának költségeitől is. Így mind a hazai, mind a nemzetközi márkák esetében komoly portfóliótisztítást tartottak a házuk táján a gyártók az utóbbi években. Termékeik több mint felét vonták össze közös márkanév alá - jelentős marketingköltségeket takarítva meg ezzel.

Természetesen egy bizonyos árszínvonal alatt a költségek visszafogása csak a minősség rovására képzelhető el. A szakértők ezért az idén is figyelmezteti a vásárlókat: olvassák el a címkéken szereplő összetételt. Ha ugyanis azt látják, hogy az nem kakaóbabból, hanem egyéb növényi alapanyagból származó olajat tartalmaz, akkor a termék nem tekinthető csokoládénak. A kakaóbabban található egészséges anyagok - mint a flavonoidok - ezekben a termékekben is megtalálhatók, azonban ezek élvezeti értéke jóval szerényebb - vagyis nem olyan finomak. Az áruk ellenben annál alacsonyabb, ami a rendkívül árérzékeny hazai piacon adu ászként funkcionál az előállító és az importőr kezében. Egyes becslések szerint, az ily módon készülő, csokoládét nem tartalmazó édességeknek már több mint ötvenszázalékos a piaci aránya.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm