10 °C Budapest

Tovább drágul a horvát tengerpart

Pénzcentrum
2007. március 2. 11:00 2 perc

Az idei nyár valószínűleg drágulást hoz a horvát tengerpartra utazóknak. Azt, hogy mennyivel kerül majd többe a dalmáciai nyaralás még nehéz előre megjósolni - írja a Magyar Hírlap.

Ha valaki a nyaralását tervezgetve szétnézett a kínálatok között, észrevehette, hogy a tavalyihoz képest drágultak a szállásdíjak. Az utazási irodai szakemberek azt mondják, hogy az áremelkedés mértékét jelentősen befolyásolja majd a kereslet. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy akinek nincs többéves szállásadói, baráti kapcsolata, és foglalás nélkül indul a horvát tengerpartra, nagy valószínűséggel többet fog fizetni, mint 2006-ban.

A horvát piacot jól ismerők azt állítják, biztosan nem kell húszszázalékos áremelkedésre számítani, noha a kuna annyival erősödött a forinthoz képest.

A Magyar Turizmus (MT) Zrt. a 2006. évi főszezon elején kutatás keretében hasonlította össze a Balaton és a legnépszerűbb európai tengerpartok, illetve a Balaton versenytársainak számító legfontosabb tavak turisztikai szolgáltatási átlagárait. A tanulmány megállapításai szerint elmondható, hogy a Balaton továbbra is olcsóbb versenytársainál, csupán a bulgáriai és a törökországi árak hasonlók a hazaiakhoz.

A vizsgált országok közül az elmúlt évekhez hasonlóan Franciaország a legdrágább, elsősorban a szálláshelyek terén, Olaszország a második a rangsorban: az ottani árak átlagosan két és félszer magasabbak a balatoniaknál. A Wörthi-tó és a Garda-tó szintén a drágább üdülési célpontok közé tartozik, a középmezőnyt Portugália, Görögország, Spanyolország és Szlovénia alkotja. Kiutazó forgalmunk szempontjából legnagyobb vetélytársunk, Horvátország európai viszonylatban szintén átlagosnak mondható az árakat illetően, a Balatonhoz képest azonban ott továbbra is másfélszer magasabbak az árak.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 09:03