Volt, ahol a jövőkép, máshol a cégértékelés akasztotta meg a dealeket a Cápák közöttben.
A koronavírus-járvány érezhetően nehézséget okoz a családi vállalatoknak, ugyanis kevesebb árbevételre számítanak a következő egy évben. Ám a visszaesés ellenére a cégek bizakodók rövid-, illetve középtávon, saját helyzetük és a gazdasági környezet javulását tekintve is.
A vírusjárvány nem kímélte a családi vállalatok jövő évi árbevétel-várakozásait. "A magyarországi, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű családi nagyvállalatok - a többi nagyvállalathoz hasonlóan - arra számítanak, hogy csökkenni fog a belföldi értékesítésből származó árbevételük a következő egy évben. Ennek hátterében az áll, hogy az előző negyedévi 4 százalékhoz képest 22 százalékra ugrott azok aránya, akik árbevétel-csökkenéssel számolnak, miközben csaknem felére, 35-ről 19 százalékra esett azoknak a vállalkozásoknak az aránya, akik szerint növekedni fog cégük bevétele"
- foglalta össze a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás eredményeit Ékes Ákos, a bank családi vállalatok központjának vezetője. A mérséklődő árbevétel-várakozások ellenére optimistán látják saját kilátásaikat, illetve a hazai gazdasági környezetet a családi cégek.
- fűzte hozzá az eredményekhez a szakember. A magyar gazdaság helyzetével kapcsolatban jelentős eltérést mutat a családi cégek várakozása egy- és hároméves távon. Míg egyéves időtávon minden ötödik válaszadó (21 százalék) gondolja azt, hogy javulni fog a gazdaság helyzete, addig három évre előretekintve már lényegesen optimistábbak a családi cégek, és 36 százalékuk számít a hazai gazdasági környezet javulására.
- tette hozzá Ékes Ákos. A pályázatok benyújtási határidejét a Bank meghosszabbította, és szeptember 18-ig várja a megoldásokat innováció, hosszú távú stratégia, valamint társadalmi felelősségvállalás kategóriában.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







