12 °C Budapest

Az áfacsökkentés törvénysértésre ösztönözheti a vendéglátókat

2017. január 12. 09:32

Több étterem úgy döntött, hogy egyszerűsít és inkább a 27 százalékos forgalmi adóval számol ott is, ahol 18 százalékot irányoztak elő januártól, ez viszont szabálytalan és bírsághoz vezethet - írja a Magyar Nemzet.

Vannak éttermek, amelyek inkább 27 százalékos áfát számolnak ott is, ahol egyébként 18 százalékos csak, mert így egyszerűbb. Ez viszont törvénysértésnek minősül. Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke az egységesítést a lapnak azzal indokolta: az éttermek így védik ki, hogy egy esetleges adóhatósági ellenőrzésen "fogást találjanak rajtuk". Michnai Attila adószakértő szerint viszont 

ez a gyakorlat egyértelműen törvénysértő, amiért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 500 ezer forintig terjedő, úgynevezett mulasztási bírságot számol majd fel,

csak az a kérdés számlánként, vagy egy ellenőrzés után egy összegben fog ennyit kérni a vendéglőtől. Könnyid László elmondta azt is, hogy a szervízdíjaknál is egyszerűsítenek az éttermek, sokan a magasabb bevételű tételre számolják fel a 10-15 százalékot, egységesítik a számlát.

Az alelnök szerint a valószínűsíthető türelmi idő után fény derül bizonyos problémás, precedens jellegű esetekre, amelyekből mindkét fél tanulhat és remélik, ezek miatt eleinte nem jár még büntetés. Hozzátette, a szövetség, az egyszerűsítés jegyében, a tapasztalatokat és a javaslatokat pár hónapon belül a nemzetgazdasági tárca elé tárja a szabályozás finomhangolása érdekében.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?