Ilyen még nem történt a Cápák között történetében: történelmet írt a családi vállalkozás

Ilyen még nem történt a Cápák között történetében: történelmet írt a családi vállalkozás

2023. február 19. 20:25

Öt újabb vállalkozó érkezett a Cápák elé az RTL vasárnap esti üzleti showműsorába, hogy pénzt kérjen a cége bizonyos részéért cserébe. Volt aki megelégedett volna egy egészen szerény összeggel, de akadt olyan is, aki nem kevesebb, mint 2 milliárd forintot kért a befektetőktől. Hogy mit szóltak mindehhez a dörzsölt Cápák, az is kiderül a Pénzcentrum összefoglalójából

A Cápák között című üzleti showműsor hetedik epizódja ismét tele volt meglepetéssel: az egészen profi, évtizedes céget vezetők mellett érkeztek teljesen amatőr vállalkozók is, akiknek egy ötleten kívül semmijük nem volt - az persze egész jó lett volna. Összefoglalónkból kiderül, ki távozott boldogan a stúdióból, és ki csalódottan.

Mágusok vagytok!

Kellner Zsolt és felesége, Gyöngyi egy családi vállalkozásban gyártott és forgalmazott sporteszközzel érkeztek, és szó szerint lenyűgözték a Cápákat a sisakhuzatukkal. Egy bő évtizeddel ezelőtt húzták fel ötletükre a cégüket, és mára már 79 országból van már vásárlójuk. Eddig összesen 100 ezer darabot adtak el belőle online – már csak azért is ennyire népszerűek, mert mindenféle sport mindenféle bukósisakjára ráhúzható. 2019-ben 100 millió forintos árbevételre tettek szert, ennek 20 százaléka volt nyereség. Az értékesítés 95 százaléka külföld irányába történik, a fogyasztói ára 3-4 ezer forint, az előállítási költsége 300 és 900 forint között mozog. Lakatos István egyszerűen csak ennyit mondott erre:

Mágusok vagytok!

Ám mivel a turizmus, fő célcsoportjuk viszonylag sérülékenynek bizonyult a világjárvány alatt, ezért új szegmenst hódítottak meg, az építőipart – hiszen ott is mindenkinek kötelező munkavédelmi sisakot hordani. Ennek köszönhetően a nyereségük 31 százalékra ugrott. A fizikai jelenlét megerősítésére 50 millió forintot kértek 30 százalék részesedést kínáltak ezért a cégükből.

Sisakhuzat! Sosem gondoltam volna, hogy ez lehet egy 100 milliós üzlet!

 - Moldován Andrást is lenyűgözték a számok. Tomán Szabina azonban rávilágított, hogy ilyen termék már létezik, a családjában is használják. Balogh Petya elismerte, hogy a termék zseniális, amit eddig elértek, az lenyűgöző, úgy látta, hogy tudnak még egy picit nőni is akár a jövőben, de tartott attól, hogy egy nagy sportszergyártó előbb-utóbb lecsap az ötletre, és tulajdonképpen ők is bármikor elkezdhetik gyártani, ezért ő kiszállt, majd Tomán Szabina, és Lakatos István is így tett. Moldován András azonban maradt:

Nem is emlékszem Cápatörténelemben arra, hogy 10 évnél régebben alapított, működő, egyre fölfelé haladó vállalat állt volna előttünk. Ti ebben valószínűleg a világon piacvezetők vagytok, ti adjátok el belőle a legtöbbet

Balogh Leventének voltak ugyan aggályai, de azt érezte, ebbe bele kell szállnia, és Moldován Andrással ketten fel is ajánlottak 25-25 millió forintot 15-15 százalékért cserébe, amit el is fogadott Zsolt és Gyöngyi.

Mi maga, futballforradalmár?

Gáspár Dávid 26 éves matematikus, testvére, Ádám, 29 éves és szoftverfejlesztőként dolgozik, de lélekben mindketten focisták, és a labdarúgást szeretnék egy új szintre emelni. Egy virtuális játékrendszert szeretnének készíteni, mely értéket tudna nyújtani a focizók számára. 15 százalékért cserébe 42 millió forintot kértek egy olyan termék elkészítéséhez, mely a virtuális térbe, akár a metaverzumba emelné be az amatőr meccseket. Egy ilyen pálya felszerelése kamerákkal 3 millió forint lenne.

Az ötlet, azonban nem nyerte el igazán a befektetők tetszését, Moldován András szerint ez nincs még kész, csak ideák vannak, árbevételük sem volt még, és nagy kérdés, hogy ki fizetne ezért. Balogh Levente is egyetértett:

Értem a küldetéseteket, és nem is rossz, de azon elgondolkoztatok, hogy lesz ebből pénz? Mert amit eddig elmondtatok, abból nem lesz.

A hangulat egészen kellemes volt a stúdióban, de a víziók és a számok nem közeledtek egymás felé. Szabina unta meg elsőként a focistandupot:

Ez egy befektetői műsor, ami azt jelenti, hogy én itt a pénzemet, ha befektetem, akkor számokat kérek szépen érte, tényeket és egy olyan képet, amivel tudok kalkulálni. Ezzel sajnos nem tudtam, kiszállok.

Balogh Levente szerint sem értelmezhető ez az ötlet üzletileg, ő sem fektetett be, ahogy egy Cápa sem végül.

20 milliárdos cég?

Orbán Gergely 35 éves médiavállalkozó olyan projekttel érkezett, ami reményei szerint gyökeresen megváltoztatja majd a média világát. Egy programot készül összehozni befektetők segítségével, amely a jelenlegi összes szerkesztőprogramot pár éven belül elavulttá teszi, hiszen a mesterséges intelligencia hozza létre a filmet. Már a demóverzió felére csökkenti az animáció elkészítésének idejét, és a végső verzióban a tervek szerint egyetlen animátor képes lesz egy teljes projektet végigcsinálni. 2 milliárd forintot kért, cserébe a program licensz, a stúdió és az ott készült minden termék bevételeinek a 10 százalékát ajánlotta fel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Azt gondolod, hogy 20 milliárdot ér az, ahol már tartotok?

 - tette fel a teljesen jogos kérdést Balogh Petya, aki ért a témához, így természetesen mélyebben belement a részletekbe, és rengeteg releváns kérdést tett fel, majd így foglalta össze:

A már létező programból akartok ti egy sajátot csinálni, amihez hiányzik az 50 milliárd feliratozott képetek. Ez csak azért érdekel, mert amit mutatsz, hogy generáltatsz mesterséges intelligenciával képeket, és azokat egymás után rakod összefüggés nélkül – ebből én még nem érzem, hogy lesz termék. Ha ezt el akarjátok adni, mondván, mozifilmek fognak készülni vele, és fektessünk be, mutassatok már valamit, ami kinéz valahogy!

Moldován András ezen a ponton már nem tudott komoly maradni:

Mit szólnál hozzá, ha nem kétmilliárdot adnék, hanem hármat? Veszünk gyógyszert és bevesszük erre, hogy elmúljon?

Egy befektető sem harapott rá az ötletre, véleményük szerint még nem tartanak ott, hogy erre elkérjenek 2 milliárd forintot.

A felelős szitter

Dr. Piller Pálma állatorvos szívügye a felelős állattatás, és az a célja, hogy egy felelős közösséget hozzon létre. Állatszitterképzést indított, majd egy jutalék alapú piactéren árulja a szolgáltatást, azaz összeköti a szittereket a gazdikkal, és így 25 százalékot kap minden felügyelet után. Eddig 110 vásárló 280 alkalommal vette igénybe a szolgáltatást, 60 szitterrel 5,2 millió forintos forgalmat generáltak, és ennek 17 százaléka volt a profit. A növekedés felgyorsításához 15 millió forintos befektetést kért, 7,5 százalékos részesedést ajánlott fel ezért az összegért.

Mint kiderült, van már két befektetője, ők értékelték 200 milliósra a céget. Moldován András elismerte, hogy nagyszerű az ötlet, de ő nem kell hozzá: kiszállt elsőnek. Balogh Levente szerint a mostani állapotához képest felül lett árazva a cég, így ő is kiszállt, ahogy Tomán Szabina is, bár azt elismerte, hogy nagyon hiteles az, amit Pálma létrehozott.

Balogh Petya azonban tett ajánlatod, de szerette volna beárazni a tudásprogramját is, amit angyalbefektetőként nyújt a vállalkozóinak. A 15 millió forintot felajánlotta 7,5 százalékért, de a tudásprogramért cserébe kért még 2,5 százalékot a cégből.  Sőt, Lakatos Istvánt is meggyőzte az ötlet, ő is egy kész konstrukcióval állt elő: megadta volna a 15 millió forintot, de cserébe tranzakciónként kért volna 500 forintot, és ha visszakapta a befektetését, onnantól kezdve 5 százalékkal megelégszik.

Rövid egyeztetés után Pálma Balogh Petya ajánlatát találta szimpatikusabbnak, viszont a mentorálás nélkül szerette volna a pénzét, tehát a plusz 2,5 százalékot nem akarta odaadni. Erre Petya egy újabb ajánlattal állt elő: immár 20 millió forintot ígért 10 százalékért cserébe, és a mentorálása is belekerült ebbe a csomagba. Ez más sokkal szimpatikusabb volt, így Pálma ezt már elfogadta.

Bélegészség= félegészség

Dr. Hummel Zoltán és fia, Dávid mindketten biofizikusok és egy találmánnyal érkeztek. Az apa-fia vállalkozás már 25 éve jól működik, fő termékeik olyan gélek, melyek rostpótló étrendkiegészítők. Kutatóként azt látják, hogy az általuk gyártott termékekben sokkal több potenciál van, mint amit ők eddig ki tudtak hozni belőle, és ahhoz, hogy sokkal szélesebb körhöz el tudják juttatni őket, hozzáértésre és anyagi forrásra van szükségük. 20 millió forintért jöttek a Cápák elé, cserébe az elkövetkező 5 évben minden termékük bevételéből 6 százalékot ajánlottak fel. Az árbevételük 65 millió forint egy évben, és alacsony, de tisztes profittal működik a vállalkozás, a termék ára 5990 illetve 8990 forint.

Osztottak-szoroztak a Cápák és arra jutottak, hogy a mostani eladások mellett épphogy csak visszakapnák a befektetésüket, ha viszont több pénzt szeretnének, mint amennyit beletettek, ahhoz az kell, hogy növekedjen a cég, méghozzá az ő munkájuk árán. Balogh Leventének elmondása szerint erre nincs kapacitása, így ő kiszállt, és így tett Balogh Petya is, aki szerint üzletileg ez a történet nem akar skálázódni, így ő sem akart részt venni ebben.

Tomán Szabina nem értette, mi történt a cég fennállásának 25 éve alatt, hogy nem sikerült nagyra nőniük annak ellenére, hogy gyakorlatilag a csapból is az egészséges táplálkozás, és a rostbevitel fontossága folyik. Véleménye szerint, azért nem nőttek nagyra, mert valami nem stimmel – kiszállt, majd ezek után Lakatos István is passzolt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm