16 °C Budapest
Female Architect with construction worker.

Ebben az iparban minőségben osztrák szinten van a magyar: a hatékonyságon kéne javítani

2022. április 13. 22:00

A kivitelezői szektor tavalyi kibocsátásának értéke 5388 milliárd forint volt, ami a magyar GDP 6 százalékának felel meg. Ha ehhez hozzáadjuk az építésgazdaság alapanyag- és késztermékgyártó ágának teljesítményét is, már 11 százalékot kapunk, ami nagyságrendileg megfelel az autóipar részesedésének. Az eredmények azt mutatják, hogy az építőipar kiheverte a koronavírus-járványt és a továbbra is a magyar gazdaság húzóágazata lesz, az ukrajnai háború azonban további drágulást, hiányt okozhat az alapanyagok piacán - mondta Gyutai Csaba a Construma nemzetközi építőipari szakkiállítás budapesti megnyitóján. Az építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos további kihívásokról, feladatokról is beszélt: javítani kell a hatékonyságot, támogatni kell a digitalizáció elterjedését.

Az Ukrajnában dúló háború hullámai a magyar építőipart is elérték. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az év elején még az ágazat termelésének 5-6 százalékos növekedését prognosztizálta, most azonban stagnálásra számít.  A szövetség nem sokkal a Construma szakkiállítás megnyitója előtt tette közzé a 400 tagvállalata körében végzett felmérés eredményét*. A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 83 százaléka a tevékenységét leginkább akadályozó tényezőként ezúttal is a szakemberhiányt nevezte meg, de ezt követi szorosan az orosz-ukrán háború, ami a megkérdezett cégek 80 százalékának teljesítményét foghatja vissza. Az üzleti tevékenység harmadik leggyakoribb akadályozó tényezőjeként a beszerzési nehézségeket említették a vállalkozások.

Az ÉVOSZ összegzése szerint a kivitelezők és a megrendelők egyaránt vesztesei a háborúnak, mert a beruházások lelassulhatnak, a költségek viszont elszaladhatnak. Néhány példa a prognosztizált drágulásra: a vállalkozások várakozásai szerint idén az építőanyagok ára 25 százalékkal, a fuvarköltség 23 százalékkal, az építési törmelék elszállításának és lerakásának díja 22 százalékkal emelkedik. A válaszadók az építőanyagok közül a hőszigetelő anyagok esetében 29 százalékos, a faanyagoknál 28 százalékos áremelkedésre számítanak, de minden építőanyag esetén az inflációt meghaladó drágulással számolnak idén. A nemzetközi piaci nehézségek, a szomszédban zajló háború mellett ráadásul számos olyan kihívás fékezheti az az építőipar teljesítményét, amelyekkel békeidőben is szembe kell néznie.

„A Construmán megrendezett Országos Építőipari Konferencián Gyutai Csaba kormánybiztos arról is beszélt, hogy a minőséggel ma már nincs gond, a magyar építőipar képes ugyanazt a szintet hozni, amit egy német, vagy egy osztrák vállalat. A problémát az jelenti, hogy egységnyi munkaerőre vetítve Nyugat-Európában háromszor nagyobb az építőipar kibocsátása, mint Magyarországon, ami egyértelműen azt jelzi, hogy a hatékonyságon kell javítani. Mit lehet tenni? Bár egyre több hazai cég digitalizálja a tevékenységét, ezen a téren még jelentős a lemaradásunk a fejlett világtól. A piacon elérhető megoldások éppen a hullámzások, bizonytalanságok kezelésében jelentenek komoly segítséget azzal, hogy átláthatóvá, kiszámíthatóvá teszik a tervezési, kivitelezési folyamatokat, így a projektek résztvevői időt és pénzt takarítanak meg” – mondja Simon Szilárd, a PlanRadar építőipari és épületfenntartási szoftvert hazánkban is forgalmazó bécsi cég magyarországi képviselője.

Az ÉVOSZ úgy látja, hogy a nehézségek ellenére a 2022-es üzleti helyzet kezelhető, az orosz-ukrán háború azonban negatív irányba fordíthatja a kilátásokat és sok bizonytalanságot okozhat. Ebben a helyzetben minden eszközt érdemes megragadni, ami a kiszámíthatóságot erősíti.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm