Továbbra is tervezi a Szerencsejáték Zrt, hogy egy önkiszolgáló terminálokból álló, országos hálózatot építsen ki. A TippMix esetében a vállalkozót a bruttó árbevétel 10,25 százaléka illetné meg, míg ez a Puttó esetében 6,54 százalék.
A koncepcióban szereplő szándékok szerint az önkiszolgáló terminálokat vendéglátó-ipari helyeken helyeznék el. A tervek szerint az automatásoknak egyelőre nem kell nagy versenytárstól tartani, hiszen a telepítés után a Puttó és a TippMix kerülne fel a terminálokra, ezek pedig nem ugyanannak a játékoskörnek szólnak, mint akik a nyerőgépeken kockáznak.
A rendszer üzemeltetőjének díjazására is kitér a koncepció. E szerint a TippMix esetében a vállalkozót a bruttó árbevétel 10,25 százaléka illetné meg, míg ez a Puttó esetében 6,54 százalék. Meghatároznak azonban egy lehetséges harmadik lehetőséget is: a későbbiekben bukmékeri fogadásként engedélyezett játékokra. Itt a vállalkozónak fizetendő díj kiszámításában a TippMix esetében alkalmazottak lennének a követendőek.
Az Szrt. internetes oldalán elérhető legfrissebb, 2007-es üzleti jelentése szerint a 144,9 milliárdos éves forgalomból 9,3 százalék (13,47 milliárd forint) származott a TippMixből és 8,5 százalék (12,31 milliárd forint) a Puttóból.
Sok céges ajándék végzi a fiók mélyén: hogyan válasszunk olyat, amelynek valóban örülnek a kollégák?
Egy céges ajándéknál könnyű melléfogni: a sokadik logózott toll vagy notesz gyakran nem jelent valódi értéket a munkatársaknak és üzleti partnereknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







