Döcögve, de halad az e-cégeljárás

Pénzcentrum
2008. július 16. 09:00

Naponta átlagosan 2200 - 2300 elektronikus kérelem érkezik a cégbíróságokra. Az egyórás cégbejegyzési szabályok szerint eddig Budapesten már több mint 400 új gazdasági társaságot vettek nyilvántartásba - írja a Világgazdaság.

A július elseje óta regisztrált társaságok többsége kft., mellettük akad néhány bt., sőt, részvénytársaság is. Az első napokban ugyan akadtak kisebb-nagyobb fennakadások, az elektronikus rendszer például a kérelmek mintegy 40 százalékát nem továbbította a cégbíróságokra, technikai okok, illetve a nyomtatványok hibái miatt. Az arány mára 10-11 százalékra csökkent.

Folyamatosan javítja a hibákat a bíróságok informatikai hátterét biztosító Microsec Kft., sőt az elmúlt napokban korszerűsítették a Fővárosi Cégbíróságon az áramszünet esetén védelmet nyújtó biztonsági informatikai rendszert, a Pest Megyei Bíróságon pedig az úgynevezett előszerkesztéssel érkezett adatok automatikus átemelésével kapcsolatos problémákat.

A két bírságokon már működik az 1 órás cégbejegyzés is, azonban gondot okoz, hogy a jogi képviselőktől gyakran hibásan kitöltött nyomtatványok érkeznek. Amiatt is késhetnek az eljárások, mert a kérelmek több mint 50 százalékát a munkaidő után kapják meg a cégbíróságok, így feltorlódnak a reggel 9 órási munkakezdésre az ügyek. Amennyiben viszont idejében beérkeznek a hibátlan iratok, akkor mindössze 20-25 perc az ügyintézés.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?