12 °C Budapest

Felosztották a hazai lisztpiacot - malomkartellt gyanít a GVH

Pénzcentrum
2008. június 10. 14:21

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított 11 malomipari vállalkozás ellen. A gyanú szerint a vállalkozások felosztották egymás között a hazai lisztpiacot.

A GVH 2008. június 3-án előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartotta az Abo Holding Vagyonkezelő Zrt., a Cerbona Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt., az Első Pesti Malom- és Sütőipari Zrt., a Gyermely Élelmiszeripari Zrt., a Hajdúsági Gabonaipari Zrt., a HEFELE Malomipari Kft., a Júlia-Malom Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. valamint a Szatmári Malom Termelő és Kereskedelmi Kft. székhelyén. A versenyhatóság ezen vállalkozásokon túl három másik cégre, a Diamant International Malom Kft-re, a Pannonmill Malomipari Zrt-re valamint a Sikér Malomipari Feldolgozó és Kereskedelmi Kft-re is kiterjesztette az eljárást.

A GVH rendelkezésére álló információk szerint, az eljárás alá vont magyarországi gabonafeldolgozó vállalkozások 2004-től napjainkig több alkalommal, különböző helyszíneken (vidéki hotelekben, panziókban, illetve a vállalkozásoknál) folytattak tárgyalásokat, kötöttek két és több oldalú megállapodásokat, a magyarországi lisztpiac felosztásról. Egyeztettek továbbá bizonyos gabonaipari (jellemezően liszt) termékek esetében minimálárak alkalmazásáról és tervezett áremeléseik mértékéről és időpontjáról.

A malmok feltételezett piacfelosztó és minimálár meghatározó magatartása feltehetően kiterjedt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által 2007-2008-ban az élelmiszerek (köztük malomipari termékek) beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárásokra is.

A rendelkezésre álló adatok szerint az eljárás alá vont vállalkozások tárgyalásokat folytattak egy közös pénzügyi alap létrehozásáról is, mely a külföldi (többek között EU tagállami) gyártók pénzügyi kompenzációját szolgálta volna, azoknak a magyar piactól való távoltartása érdekében. Ezen feltételezett tárgyalások alkalmasak lehettek arra, hogy a kartellben részt vevők esetében stabilizálja azok magyarországi piaci részesedését, és egyben gátolja az új szereplők piacra lépését. A vállalkozások magatartása ezért az EU-ban működő versenytársak kikapcsolásával vagy az ezzel való fenyegetéssel hatást gyakorolhat az unión belül folyó verseny szerkezetére is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint ezen eljárásokra biztosított időtartam 180 nap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal ugyanekkora időtartammal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-69/2008.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem