Már négyen kaptak olcsó hitelt: "nagyon igazságos rendszer"

Pénzcentrum
2008. január 29. 13:18

Már négy vállalkozó élvezheti az Új Magyarország Mikrohitelből felvett pénzt, jelentették be a MIFIN Zrt. és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium közös sajtótájékoztatóján.

Elkezdődött: 6 milliót kaphatsz egyetlen nap alatt! (2008. január 16., 5:40)

Fontosak a kkv-k

Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter hangsúlyozta a kis- és középvállalati szektor szerepének fontosságát. Kiemelte, hogy Magyarország számára a legfontosabb stratégiai cél, hogy a növekedés újrainduljon, s ebben kiemelkedő szerepet játszik ez a szektor.

Jelenleg még hiány tapasztalható a kkv-k finanszírozásában, most ezt az állam segítségével tömik be, piactorzítás nélkül, ráadásul az unióban elsőként. Olyan cégeket kívánnak támogatni a hitelprogram keretében, akik életképesek, tudnak működni és szeretnének fejlődni.

A miniszter kijelentette, 2013-ig az Új Magyarország Vállalkozói Program keretében 83 milliárd forint jut a mikrohitelre, vagyis több 10 ezer vállalkozás juthat forráshoz. Emellett, mint azt Bajnai is kiemelte, a visszatérítendő hitelből a beérkezett összegeket újra ki lehet helyezni, azaz ez egy "nagyon igazságos rendszer".

Néhány héten belül elindulhat a portfoliógarancia program is, s még az idei évben szeretnék elindítani a kockázati tőkeprogramot is. A gazdaságfejlesztési pályázatok - mint arra a miniszter felhívta a figyelmet - februárban újraindulnak.

Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára, kiemelte, hogy míg 1999-ben 460 milliárd forintot tett ki a kkv-k hitelállománya, addig 2007-ben már elérte a 3400 milliárd forintot. Ugyanakkor a hazai kkv szektor mindössze 25 százaléka kap banki finanszírozást, miközben Nyugat-Európában ez az arány 70 százalékos.

A szakállamtitkár kiemelte, hogy a mikrohitel programnak nem célja a banki finanszírozási verseny megzavarása, kizárólag olyan vállalkozások igényelhetik, melyek az elmúlt időszakban nem jutottak hitelhez.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Válság és Magyarország

A pénzpiaci fejleményekkel kapcsolatosan Egyed elmondta, hogy Magyarország a subprime válság kapcsán nem kerület az Egyesült Államokban tapasztalható válság állapotába, hiszen nálunk sokkal szigorúbb a jelzáloghitelek feltételrendszere, s az ingatlanárak sem szakadtak el a realitás talajától. Emiatt Magyarország kevésbé van kitéve a válság veszélyeinek. Ugyanakkor a válság nemzetközi pénzpiacokra gyakorolt hatása, a bizalmi válság és a likviditáshiány megdrágítja a magyar finanszírozók forrásköltségét. Ezzel szemben pozitív hatásként értékelendő, hogy felértékelődnek a betétesek.

Akik élvezhetik a hitelt

A sajtótájékoztatón bemutatták az első négy hitelfelvevőt is. A Házakat Építő Kft. képviseletében Balogh Barnabás jelent meg, a cég 5 millió forintot igényelt ebből mikrobuszt, építőanyagot és kisgépeket vásárolnak. Kovács Gyula budapesti taxisofőr 3 millió forintot igényelt, amelyből új autót vásárol.

Mezei Zoltán, a cipőüzleteket üzemeltető See Star Bt. képviseletében jelent meg, 6 millió forintot igényelt, ebből árukészletet tervez vásárolni. Blaskó György hangosítással foglalkozó betéti tárasága 2 millió forintot igényelt, melyet hangtechnikai eszközök vásárlására fordít.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem