Egyetlen olvasónknak sem jelenthet újdonságot, hogy az Apple hatalmasat húzott trendivé vált zenelejátszójának, az iPod-nak a piacra dobásával. A készülék különböző változataiból világszerte már több mint 100 millió darab talált gazdára, nem meglepő hát, hogy valaki igyekszik ezt a hatalmas piacot megcélozni egy kapcsolódó szolgáltatással, mely gyakorlatilag bárkinek eszébe juthatott volna. Előrebocsátjuk, hogy a kézenfekvő kezdeményezés a 24 éves amerikai megvalósító hölgy cégének éves szinten több mint 100 ezer dolláros, azaz mintegy 18 millió forintnak megfelelő bevételt hoz.
Mi az ötlet? Pénz nélkül indult...
Catherine Keane fejében akkor fogant meg az azóta milliókat hozó ötlet, amikor egyik ismerőse 500 dollárt ajánlott fel neki azért, hogy a teljes CD-gyűjteményének tartalmát feltöltse az iPod-jára. A 24 éves vállalkozó szellemű hölgy már ebben a pillanatban úgy gondolta, hogy ha lesz még két ilyen megkeresése, akkor már megéri beszereznie egy 1500 dolláros számítógépet, mely képes az óriási volumenű adattömeg kezelésére.
Létre is jött a HungryPod nevű vállalat, melynek alaptevékenysége gyakorlatilag abban merül ki, hogy házhoz megy az iPod tulajdonosok CD lemezeiért és zenelejátszóikért, majd feltölti a zenéket az iPodra és visszaszállít mindent pár napon belül. A munka megspórolásáért sokan hajlandók fizetni, ahogy arra később visszatérünk, nézzük azonban először az árlistát!

Szintén az alapszolgáltatási körbe tartozik az is, amikor a megrendelőnek nincsenek meg a kívánt zeneszámok, melyeket így a szolgáltatónak kell letöltenie az iTunes oldalról. Az extra kategóriát a személyre szabott szolgáltatás alkotja, melynek keretében 25 dolláros díj ellenében a HungryPod "szakemberei" áttekintik a megrendelő meglévő CD-gyűjteményét és javaslatot tesznek arra vonatkozóan, hogy milyen zene tetszene még neki nagy valószínűség szerint. Emellett a szolgáltató vállalja személyre szabott playlist-ek elkészítését is. A személyre szabott zenei összeállítás elkészítése 35 dollárba kerül az iTunes-os díjakon felül.
Vannak persze előre megkomponált listák, melyekért csak 20 dollárt kell adni, valamint a HungryPod a legelkényelmesedettebb iPod tulajdonosoknak azt is bevállalja, hogy 20 dollárért (plusz a vételárért) beszerez bármilyen iPod-kiegészítőt, vagy magát a lejátszót is.
A tulajdonos elmondása szerint az ügyfelek negyede nem csak az alapszolgáltatást veszi igénybe, hanem hajlik arra, hogy kikérje a HungryPod zenejavaslatát. A tervek között szerepel egy amerikai méretű hálózat kiépítése, mivel a kezdeti területi korlátok ellenére is meghaladta az éves bevétel a 100 ezer dollárt, így már 3 alkalmazott, 4 számítógép és egy értékesítési munkatárs is dolgozik a cég sikeréért.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Viszik az iPod-ot, mint a cukrot...
A piacra nem lehet panasza az élelmes vállalkozónak, az Apple ugyanis lényegében az iPod sikerének köszönhetően támadt fel, az értékesítési adatok pedig igencsak bíztatóak, elég csak az alábbi grafikonra tekinteni.

Tavaly áprilisban már arról érkeztek híradások, hogy világszerte az összes értékesített iPod mennyisége meghaladta a 100 millió darabot. (Megjegyezzük, hogy ez az érték felülmúlja a Sony emblematikus walkman-jének első öt és fél éves forgalmát.) Kérdés persze, hogy a kelet-közép-európai, "ingyenesség-hajhász" internetezők, akik a jogtiszta zenéért sem szívesen fizetnek, igénybe vennének-e ilyen extra szolgáltatást.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







