10 °C Budapest

Üzlet egy hétvége alatt - nagy hiba volt

Pénzcentrum
2007. augusztus 7. 16:00 2 perc

Nincs ötleted, de szeretnél vállalkozást alapítani? Egy új kezdeményezés arra irányul, hogy egyfajta "brainstorming" révén internet alapon egy hétvége alatt létrehozzon egy vállalkozást, több-kevesebb sikerrel.

A nagy debütálásra a július 7-i hétvégét szemelték ki. Mintegy 70 potenciális cégalapító gyűlt össze, annak reményében, hogy vasárnap estére már mind tulajdonosai lesznek egy közös és sikeres vállalkozásnak.

Az egyik résztvevő tudósítása szerint szombat estére az ütemtervtől már eltértek, ugyanis az ígért "prototípus" még nem készült el. Ekkor történt, hogy egy tízes csoport felvetette a csoportképzés lehetőségét. Ezután úgy tűnt, minden rendben van, azonban hétfő reggel nem állt készen a honlap.

Szakértők tanácsai szerint mindenképp hatékonyabb oly módon a cégalapítás, ha nem az ötletgazda áll neki. Ilyenkor mindenképp érdemes valaki olyat bevonni az üzletbe, aki igencsak tehetséges a csapatépítésben, és képes arra, hogy érett vállalattá varázsolja a szervezetet.

Egyesek szerint ott hibázták el az üzlet beindítását, hogy a vezetőkben nem tudatosult eléggé, hogy egy bevezetésről van szó. Ugyanakkor ez azoknak is hibája, akik a háttérben maradtak, ugyanis ők ahelyett hogy szervesen részt vettek volna az egészben, inkább csak egy kísérletként viszonyultak hozzá.

A BusinessWeek, mivel meglátta az internetes együttműködésben rejlő lehetőségeket, kézbevette az ez év februárjában megjelent ezzel a témával foglalkozó könyvet. Vegyes érzésekkel tette le a cikk szerzője a könyvet, ugyanis igencsak nehéz és sűrű olvasmányról van szó.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kötet érdekessége, hogy a szerzők saját bevallásuk szerint egy wikipedia-szerű eszközt használtak a kiadvány megírásakor. Néhány alapvető, s evidens tanács mellett azonban hasznos lehet a kiadvány azon fejezeteit tanulmányozni, melyek az online információközvetítő eszközöket veszik górcső alá.

Sosem szabad azonban nekünk sem megfeledkezni arról, hogy bizony egy cégalapítás esetében is igen fontos szerepe van a mérethatékonyságnak, a kevesebb néha több. Emellett számos olyan szoftver, illetve eszköz áll a cégek rendelkezésére, amelyek kifejezetten a közös munkavégzést hivatottak megkönnyíteni (ilyen például az Oracle Portal is).

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 09:03