Meghozza a gyümölcsét a nem igazán gyors, de a végére nem késlekedő és alapos magyar agrár-kifizetési rendszer - derül ki az Európai Bizottság összehasonlító adataiból. Az egységes területalapú támogatási rendszerben (SAPS) hazánk volt az új tagállamok közül az egyetlen, amely a tavalyi határidőig az összes pénzt, 93,7 milliárd forintot kifizette a 2005-ös évre visszamenőleg. Ciprusnak, Csehországnak és Lengyelországnak viszont pénzei csökkenésével kellett számolnia a kifizetési késedelmek miatt.
Brüsszeli források a magyar kifizetés aprólékosságával magyarázzák, hogy hazánk viszont viszonylagos lemaradásban van a 2006-os SAPS-támogatások kifizetésével, még saját, tavaly ilyenkori teljesítményéhez képest is. Februári adatok szerint a pénzek 85,02 százalékát utalta át, ami az új nyolcak közül (Málta és Szlovénia nem a SAPS-rendszerben kapja és adja a támogatást) a második legalacsonyabb arány. A tavalyi pénzek teljes kifizetésére idén június végéig van lehetőség.
A kifizetések alapossága és gyorsasága között ugyanakkor jól látható fordított arányosság áll fent. Szlovákiában például a 2006-ra esedékes pénzeket már annyira kifizették, hogy még többet is átutaltak (102,36 százalék), ám az Európai Számvevőszék tavalyi jelentése szerint a szlovákoknál igen nagy a hibás támogatási kérelmek aránya. Az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer (IIER) vizsgálata a 2005-ben kifizetett területalapú EU-támogatásokra vonatkozóan megállapítja: náluk 61,2 százalék, a lengyeleknél 29,3 százalék, a cseheknél 61,8, a magyaroknál viszont csak 15,7 százalék volt a hibás támogatási kérelmek aránya. Ez nemcsak az új tagállamokban, hanem az akkori huszonötökön belül is a legalacsonyabb arány.
Hazánk 607 millió euróval, a teljes büdzsé 1,3 százalékával részesedett, aminek a nagyobbik felét a közvetlen kifizetések, a SAPS-támogatások teszik ki (61,4 százalék.)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak
- Kemenesi Gábor: a pandémia után most a hosszú Covidra kell sürgősen gyógymódot találni
- Lehetett-e társa Robert Fico merénylőjének, nem zárható ki
- Ez most fáj a Szegednek
- Kedden megrohanhatják a kormányablakokat a mobilosok
- Dárdai Pál kínos utolsó meccse a Hertha kispadján