Műszaki hiba miatt nem közlekednek a 3-as metró szerelvényei a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között - mondta Herczeg Zoltán, a BKK fődiszpécsere az MTI-nek. Tájékoztatása szerint az utasokat pótlóbuszok szállítják.
Az MTI helyszínen lévő tudósítója azt tapasztalta, hogy a szerelvény Kálvin téri állomásra érkezése után nagy csattanást lehetett hallani, majd az összes lámpa kialudt az állomáson. Az utasokat leszállították a szerelvényről, az állomást pedig kiürítették és lezárták.Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta, az egyik szerelvény vezetőfülkéjében elektromos kábelek izzottak, tűz nem keletkezett, beavatkozásra nem volt szükség. A szerelvény a szóvivő tájékoztatása szerint a Ferenciek terére futott be, az utasokat ott szállították le, és azt az állomást is kiürítették és lezárták. A meghibásodott szerelvényt a katasztrófavédelem szakembereinek kíséretében a Kőér utcai kocsiszínbe viszik.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








