Elkészült az elektronikus útdíjfizetési rendszer bevezetését megalapozó szakmai javaslat. Az előterjesztést a kormány soron következő üléseinek egyikén tárgyalhatja - írja a Napi Gazdaság.
A használatarányos útdíj bevezetése hét éve húzódik. Szakemberek szerint ha tavasszal ki is írják a pályázatot, a rendszer feltehetően csak 2014-ben, a választások után startolhat, a hálózat kiépítése jelentős időt igényel, illetve a nemzetközi tapasztalatok alapján jogorvoslattal is lehet számolni.
Az új rendszerben első körben − a sztrádák használatáért − a nagy tehergépjárműveknek kellene leróniuk ilyen módon az útdíjat, az összeg a jelenlegi mintegy duplája lenne, később pedig − körülbelül hat-tíz év alatt − érné el az uniós szintet. A Napi Gazdaság úgy tudja, van olyan elképzelés is, amely azzal számol, hogy fokozatosan terjesztenék ki a rendszert a különböző utakra, így idővel nemcsak a sztrádákon, hanem a fő közlekedési utakon is ilyen módon kellene fizetni.
170 milliárd forintos üzlet jött létre: teljesen átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése
Az állam az Országos Közlekedési Központ Zrt.-n keresztül 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a BKK-ban,.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







