Bezárja Brüsszelben található gyárát a Volkswagen. Ezzel Mintegy 3700 ember kerül az utcára. A lépés jelentős felháborodást váltott ki nemcsak a munkások, hanem a politikusok körében is. A város vezetői közül többen zavargásoktól tartanak.
A Golfot jelenleg három nyugat-európai helyszínen, Brüsszelben, a németországi Moselben, illetve a cég otthonában, Wolfsburgban gyártják. A brüsszeli gyárban jelenleg 5200-an dolgoznak.
VW szóvivője elmondta, 3700 ember elküldéséről beszélt, mondván: a jelenleg 5200 fős létszámból nagyjából 1500-at tudnak majd megtartani.
Bár a Volkswagen illetékesei azt hangoztatják, hogy magát a gyárat nem zárják be, a dolgozók ebben kételkednek, s a mostani leépítést csak első lépcsőnek tartják, amit gyorsan követ majd az üzem leállása.
A dolgozók elbocsátására azért kerül sor, mert a Volkswagen úgy döntött, hogy egyik legfőbb autótípusának, a Golfnak a gyártását Németországra, két ottani gyárára összpontosítja.
A Volkswagen arra hivatkozik, hogy Nyugat-Európában egyre súlyosabb helyzetbe kerülnek az autógyárak, mert a piac telített, a gyártósorok pedig kénytelenek kapacitásuk alatt működni. S eközben az export is egyre nehezebb a dollár-euróárfolyam miatt.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








