A most átlépett egymilliárdos álomhatárral Desh abszolút magyar rekordernek számít.
Szlovákia is korlátozná a gyerekek közösségimédia-használatát. A pozsonyi kormány jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltaná a 16 év alattiaknak, hogy felhasználói profilt hozzanak létre a közösségi platformokon. A szabályozás a tervek szerint jövőre léphet hatályba, ehhez azonban még a szlovák parlament jóváhagyására is szükség van.
Jóváhagyta a pozsonyi kormány szerdai ülésén azt a törvényjavaslatot, amellyel betiltanák a 16 évnél fiatalabbak számára a felhasználói profilok létrehozását a közösségi médiában - derült ki a kabinet honlapján nyilvánosságra hozott információkból.
Az új szabályozás a szélsőségessé válás és erőszakra biztatás megakadályozását célzó integrált védelmi rendszer létrehozásáról szóló törvényjavaslat része, amelyet az oktatásügyi tárca terjesztett a kabinet ülésére. A korlátozás, amelyet hatályba lépéséhez még a szlovák törvényhozásnak is jóvá kell hagynia, a jövő évtől lehetne érvényes.
Nem Szlovákia az első ország, ahol ezt meglépik: Ausztrália tavaly december óta tiltja a 16 év alattiak közösségimédia-használatát, az Egyesült Királyság pedig júniusban csatlakozott azon országok táborához, amelyek törvényi erővel korlátozzák a hozzáférést. Kanada, Brazília és Indonézia szintén jogszabályi szintű korlátozásokat vezetett be vagy készített elő, míg Spanyolország, Dánia és Dél-Korea jelenleg is dolgozik a hasonló törvényeken.
Pillanatok alatt tűnhet el a pénz a magyarok bankszámláiról: új módszerrel fosztják ki az ügyfeleket
Közel 21 ezer alkalommal próbáltak pénzt szerezni az Erste ügyfeleitől 2026 első felében.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







