Egy budapesti étterem működtetése ma már nemcsak arról szól, hogy a séf jó ételeket találjon ki.
Árulja otthonát a legendás viszkis rabló, Ambrus Attila: kiderült az igazság, szomorú ügy áll a háttérben
Tizennégy évnyi együttélés és két közös gyermek után válik Ambrus Attila és nála húsz évvel fiatalabb felesége, Réka. A házaspár már külön is költözött, a búbánatvölgyi közös családi házukat pedig eladásra hirdették meg.
A közeli ismerősök beszámolói alapján a szakítás váratlanul érte a környezetüket, hiszen sokáig kifejezetten összetartó, harmonikus párként éltek a köztudatban. Réka azóta már visszaköltözött Bajára, a korábbi közös, 120 négyzetméteres otthonuk hirdetése pedig megjelent az egyik legnagyobb ingatlanportálon, amelyet a feleség a saját közösségi oldalán is megosztott. A különválás okairól a felek egyelőre nem kívántak nyilatkozni - írja a Blikk.
A Viszkisként ismertté vált, ma már keramikusként dolgozó férfi és felesége 2012-ben ismerkedtek meg egymással. A húszesztendős korkülönbség ellenére komoly kapcsolat alakult ki közöttük, amelyet 2015-ben egy különleges, ősmagyar sámánszertartás keretében, vérszerződéssel pecsételtek meg.
Házasságukból két gyermek született, Anna 2019-ben, míg Magor 2021-ben jött a világra. Bár a korábbi nyilatkozatok szerint a gyermekek érkezése még inkább megerősítette a családi békét, a jelek szerint a kapcsolatuk mostanra végérvényesen zátonyra futott.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







