1 °C Budapest
Football field conner

Ennyibe fáj elővételben egy jegy a katari focivébére: sokan lecsaphatnak most az olcsó belépőkre

MTI
2022. január 19. 21:04

A szurkolók szerdától (mától) regisztrálhatnak a november 21-én kezdődő katari labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseire szóló jegyekre, melyek közül a legolcsóbb 70 dolláros (22 ezer forint) áron érhető el a külföldiek számára.

Az AP amerikai hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozó összeállítása szerint ez egyharmaddal olcsóbb, mint a 2018-as oroszországi tornán. Az úgynevezett hármas kategóriába szóló belépők négy évvel ezelőtt 105 dollárba kerültek, most 250 katari riált (69-70 dollárt) kérnek majd érte. A helyi lakosok azonban még ennél is olcsóbban juthatnak belépőhöz, nekik ugyanis mindössze 11 dollárt kell majd fizetniük a negyedik kategóriába szóló jegyért. Ez pontosan fele annyiba kerül, mint a 2018-as vb-n az orosz állampolgárok számára kínált belépő.

Az első regisztrációs időszak február 8-ig tart, a jegyet igénylők ezután tudják meg, hogy sikerrel jártak-e, ez pedig véletlenszerű sorsolással dől el. A 32 csapatos vb-re egyelőre 13 együttes jutott ki, a résztvevő válogatottak névsora júniusra lesz teljes. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) - legfrissebb pénzügyi jelentése szerint - 500 millió dolláros (156,5 milliárd forint) bevételre számít a vendéglátási jogok, valamint a belépők értékesítéséből.

A szállodák telítettsége egyelőre kérdéses, sokat viszont nem kell majd utazni a drukkereknek a helyszínek között, az új katari stadionok ugyanis egy kevesebb mint 50 kilométeres körzetben helyezkednek el Dohában. Ami a szállásokat illeti, nagyjából 90 ezer férőhely lesz majd elérhető a nagyközönség számára, 40 ezret ugyanis a csapatok tagjainak, valamint a hivatalos személyeknek, illetve a szponzorok és a média képviselőinek különítenek el.

A vb szervezői szerint több mint 1,2 millió látogató érkezik majd az eseményre, a jeggyel rendelkezők közül az első két napon 276 ezer ember érkezésére számítanak, akiknek nagyjából 128 ezer hotelszobára lenne szükségük - írta egy hónapja az AP.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 3. vasárnap
Ferenc, Olívia
48. hét
December 3.
Advent (2.)
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm