6 °C Budapest
Egy focilabda fekszik a kertben, foci, labdarúgás, futball, labda

Nagy meccsek jönnek ma az El-ben: pályán a Roma, Rangers és a Fradi is

MTI
2025. november 6. 14:11

A magyar bajnok Ferencváros leendő ellenfelei közül a Glasgow Rangers az AS Romát fogadja, a Fenerbahce pedig a Viktoria Plzen vendége lesz a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában, melyet ma este rendzenek meg.

A zöld-fehérek által a korábbi fordulókban már legyőzött osztrák Red Bull Salzburg a holland Go Ahead Eagles-t fogadja, míg a belga Genk a százszázalékos mérleggel, kapott gól nélkül második helyen álló portugál Bragához utazik.

A főtáblás mezőny kialakulásakor a szakértők a végső győzelemre is esélyesnek tartották a Romát, de az olasz együttes három kör alatt csupán egyetlen győzelmet aratott, két meccsét pedig elveszítette, így egyelőre csak a 23. helyen áll a 36 csapatos mezőnyben.

A Rangers ellen ugyanakkor esélyesként lépnek pályára a Farkasok, glasgow-i vendéglátójuk ugyanis az eddigi három találkozóját kivétel nélkül elbukta és sereghajtó. A Rangersszel a Ferencváros december elején csap majd össze, azt megelőzően pedig a Fenerbahce vendége lesz.

A török együttes a mostani fordulóban a magyar bajnok vendégeként az első körben 1-1-es döntetlent játszó Plzenhez látogat, a csehek pedig hazai környezetben a mérkőzés esélyeseinek tekinthetők, jelenleg a Ferencvároshoz hasonlóan két győzelemmel és egy döntetlennel állnak, jobb gólkülönbségük miatt ötödikek, míg az FTC a hetedik.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nemzetközi  |  2025-2026
Bajnokság állása
# CSAPAT
Pontszám
1.
9
9
3.
9
4.
7
Góllövőlista
# JÁTÉKOS
Gólok
1.
(Panathinaikos)
3
2.
(LOSC Lille)
3
3.
(Panathinaikos)
3
4.
(Nottingham Forest)
3
5.
3
Adatlap létrehozva: 2025.11.05.

Ami a zöld-fehérek januári riválisait illeti, a Panathinaikosz a még nyeretlen svéd Malmö, a Nottingham Forest pedig a Sturm Graz vendége lesz csütörtökön. Az éllovas Midtjylland a másik skót fővárosi alakulatot, a Celticet fogadja, míg a dánokhoz hasonlóan hibátlan mérleggel harmadik Olympique Lyon Sevillába, a Real Betishez utazik.

Az alapszakasz első nyolc helyezettje egyenes ágon a nyolcaddöntőbe jut, míg a 9-24. pozícióban végzők oda-visszavágós párharcban küzdenek meg a legjobb 16 közé jutásért. A 25-36. helyezettek búcsúznak az európai kupaporondtól. Az Európa-liga döntőjét május 20-án, Isztambulban rendezik.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00