17 °C Budapest

Mi már tudjuk, mit néznek a magyarok húsvétkor: mutatjuk a film- és sorozatlistát

2020. április 6. 19:00

Egyelőre még csak becslések vannak azzal kapcsolatban, meddig tart még a veszélyhelyzet, a koronavírus járvány, az viszont biztosnak látszik, hogy egy darabig még szükség lesz olyan elfoglaltságokra, amelyek kellemesebbé tehetik a négy fal között töltött időt. Ezen a héten is lesz mit nézni az online videótékában: mutatjuk, milyen filmek és sorozatok lesznek elérhetők.

Bár úgy tűnhet, lassan vánszorog az idő, miközben várjuk, hogy elvonuljon a járvány okozta veszélyhelyzet, máris eljött április 6-a, egy új hét, új filmekkel, sorozatokkal. Ráadásul a hét vége felé kezdődik a tavaszi szünet - gimnáziumokban és általános iskolásban - illetve érkeznek a húsvéti ünnepek is. Így bizonyosan sok családban több idő jut majd az össznépi tévézésre.

Április 6., hétfő

Már valószínűleg sokan várták tűkön ülve a Westworld harmadik évadának negyedik részét, ahogy a Fekete hétfő második évadának negyedik része is biztos sok nézőt vonz majd hétfő este a készülékek elé.  Ezeken túl az Atlantai eltűnések és gyilkosságok című ötrészes dokumentumsorozat soha nem látott bepillantást nyújt az Atlantában a 70-es évek végén, a 80-as évek elején lezajlott gyermekgyilkosságok ügyébe, amelyeknek legalább 30 afroamerikai gyerek és fiatal felnőtt esett áldozatul. A mai napig nem tudni, ki gyilkolta meg őket. A rendőrség nagy erőket mozgósított, és letartóztatták az akkor 23 éves Wayne Williamst. A kényes ügyben - afroamerikai gyilkolt afroamerikaiakat - azonban csak két gyilkosságért ítélték el, a többit nem tudták rábizonyítani.

Érkezik továbbá A kis szemtanú (1985) Harrison Forddal a főszerepben. A történet szerint Rachel és kisfia, Samuel az amish szekta tagjai rokonlátogatásra indulnak. Az egyszerű, puritán életmódhoz szokott kisfiút elkápráztatja a philadelphiai pályaudvar megannyi csodája. Ám másnak is szemtanúja lesz: a mosdóban a szeme előtt gyilkolnak meg egy civil ruhás zsarut. John Book, a nyomozást végző detektív rájön, hogy a testület tagjai között kell keresni a gyilkosokat, akik megpróbálják őt is eltenni láb alól. A sebesült férfit Rachel elviszi a szekta lakhelyére. Book előtt fokozatosan föltárul a vallási közösség zárt, különös világa. Ám a gyilkosok ide is követik őket....

Most az otthon magányában, ráutalva az online térre, még inkább átélhetővé válik a Steven Spielberg sci-fije, a Ready Player One. Főszereplője előszeretettel menekül a virtuális kánaánba a valóság elől. Azonban rá kell jönnie, hogy az OASIS nem csak egy játék, ahogyan azt addig hitte, amikor a játék feltalálója meghal, és végrendelete szerint bárki ráteheti a kezét az örökségére.

Április 7., kedd

Kedden folytatódik az Összesküvés Amerika ellen első évada a 4. epizóddal, a Roswell: New Mexico második évada is új résszel jön. A Bezzegszülők első évadának is elérhető lesz már a 7. epizódja és jön a Hazug című sorozat második évadának befejező része is.

A hét második napján szintén két film kerül fel a streamingre: az egyik az Adam Sandler-klasszikus Csontdaráló, melyben rabok és börtönőrök vérremenő csatát vívnak - méghozzá amerikai fociban. Ki fog vajon győztesen kikerülni az összecsapásból? A másik film a tavalyelőtt bemutatott, magyar Virágvölgy. Ebben két problémás hátterű fiatal egymásba botlása, kilátástalan menekülése az élet elől áll a fókuszban. Bianka hirtelen felindulásból, mert úgy látja az anyja nem törődik vele, ellop egy csecsemőt a lakótelepen, viszont segítségre senkitől sem számíthat. Ekkor kerül képbe Laci, akit viszont együgyüsége miatt kihasznál a környzete. Ketten - vagyis már hárman - együtt próbálnak kiszakadni az addigi életükből.

Április 8., szerda

Garantált lesz a szórakozás, akár Olivia Newton-John és John Travolta kettősét választjuk és (sokadjára is újra) megnézzük a Grease-t (a. k. a. Pomádét) vagy helyette a transzformerek és Álcák harcába keveredő autószerelő lány kalandjait tekintjük meg az Űrdongóban. Az a szerencse, hogy nem is kell választani az ötvenes évek végének Amerikája a rock and roll, az Elvis-hajú, bőrzakós srácok és a lófarkas hajú, pörgő szoknyás lányok, illetve a járművekké átalakuló robotok között, hiszen akár egymás után is megnézhetjük őket.

Április 9., csütörtök

A Devs és a Dave első évada is új résszel jeletkezik csütörtökön, filmek terén pedig már bemelegíthetünk húsvétra, de jobb ha csípjük a tömény romantikát (és csokit), ugyanis jön A húsvéti küldetés. A film egyik főszereplője, Erin egy nagy csokicég marketing igazgatója. A csökkenő eladások miatt úgy dönt, álruhát öltve próbálja kideríteni annak okát. Veronicának kiadva magát találkozik a csokoládé-készítő Bryannel, aki elmondja, hogy az automatizáció megöli a kreativitást, és emiatt fordulnak el tőlük az ügyfelek. A nő izgatott lesz a férfinak a húsvéti termékekről alkotott elképzelése miatt. A munkamegbeszéléseik egyre bensőségesebbé válnak...

Akit inkább vonz az, ha Tom Cruise éppen egy hosszú kötélen lóg a plafonról, sötét ruhában és nagyon komolyan néz, annak elhozza a szolgáltató csütörtökön a Mission: Impossible-t is. Nem lehet megunni, igaz?

Április 10., péntek

Érkezik a Diane védelmében 4. évada (10 rész), melyben a Reddick, Boseman & Lockhart ügyvédi irodának új terepen kell helytállnia. Miután elvesztették a legnagyobb ügyfelüket, és az alapító partnerük nevére is árnyék vetült, kénytelenek voltak elfogadni a hatalmas multinacionális ügyvédi iroda, az STR Laurie ajánlatát, hogy annak alvállalkozójaként működjenek tovább. Ez azzal jár, hogy elveszítik a függetlenségüket, minden döntésük az óriás cégtől függ. Az STR Laurie kezdetben jóindulatot tanúsít az együttműködés terén... Emelett folytatódik a Jobb idők negyedik évada is.

Nagy meglepetés, hogy egyszerre felkerül a Vasember-trilógia a streamingre, dehát mindenki tudja, hogy Vasemberből sosem elég. Hosszú ideig úgyis új Marvel-film nélkül maradtak a nézők, hiszen az MCU soron következő filmje, a Fekete özvegy is legkorábban novemberben lesz látható, ha a járvány engedi. Végignézhetjük tehát, ahogy Tony Starkból Vasember lesz, majd azt, hogyan menti meg az emberiséget (többször is).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hogyha ez még nem lenne elég, elérhető lesz péntektől Az Amazonas kincse is, Dwayne Johnsonnal a főszerepben, aki a történet szerint hátat akar fordítani a behajtó szakmának, viszont utolsó feladataként meg kell keresnie és haza kell hoznia a főnöke kalandor fiát, Travist, aki egy felbecsülhetetlen tárgy kutatása közben tűnt el az amazonasi dzsungelben. Hamarosan meg is találja a fickót, ám ez volt a dolog könnyebb része. Őrült kaland veszi kezdetét, melybe Rick és Travis mellett a gerilláktól és a kegyetlen bányatulajdonostól kezdve a skót dudáson és a csaposlány át a majomcsapatig mindenki bekapcsolódik.

A krimi-thriller műfaj kedvelőinek pedig elhozza a szolgáltató nagypéntekre a 4x4-et. A filmben egy csúcskategóriás, összkerék-meghajtású 4x4-es autó parkol az argentin főváros, Buenos Aires egyik átlagos utcájában. Hamarosan kinézi magának egy férfi, aki feltöri a gépkocsit, abban a reményben, hogy talál benne bármit, amit elvihet. Sikerül is bejutnia az utastérbe, amikor azonban megpróbál kijönni, az ajtók és ablaküvegek váratlanul lezárnak és egy valóságos páncélozott bunkerben ragad. A férfi csapdába esett. Valaki kívülről irányítja az autót, és úgy tűnik, van egy terve.

A gyerekekről sem feledkeztek meg húsvétkor: a Szófia hercegnő negyedik évada is felkerül az online tékába, így a kicsiknek is lesz elég néznivalójuk.

Április 11., szombat

Szombaton A kenderfutár negyedik évadának 10., egyben záróepizódja is elérhető lesz a streamingen és jön a Válaszcsapás új része is.

Filmekből szombaton sem lesz hiány: Az égbolt minden istene című sci-fi horrorban Simon harmincesztendős gyári munkás magányosan él egy lepusztult farmon a távoli francia vidéken. Az ideje nagy részét azzal tölti, hogy gondját viseli a testvérének, Estelle-nek, aki súlyos fogyatékossággal él, amióta egy gyerekjáték szörnyű fordulatot nem vett. Simont azóta is mardossa a bűntudat és depressziótól szenved. Más kiutat nem látván túlvilági erők felé fordul, melyektől azt várja, hogy kiszabadítják őt és testvérét ebből a börtönből.

A Bűnös viszonyokban Juliette Binoche, Jude Law, és Vera Farmiga drámáját követhetik a nézők: a történet szerint Will, a jól menő építész irányítja London lepukkadt városrészének, a King's Cross negyednek a rehabilitációját. Miután az irodáját rendszeresen kirabolják, a rendőrség tehetetlenségét megunva az építész maga kezd nyomozni az ügyben. Az éjszakáit az autójában tölti, hogy kifigyelje a tettest. Sikerül hazáig követnie a fiatal tolvajt, akiről kiderül, hogy boszniai menekült. Mirót az egyedülálló anyja, Amira neveli. Will barátságot köt a nővel, ám amikor a kapcsolatuk fordulatot vesz, kénytelen kilépni jól megszokott, kényelmes életéből és szembesülni saját félelmeivel és előítéleteivel.

Április 12., vasárnap

Húsvét vasárnap a romantikáé és a családé lesz a főszerep. Az Örömódából megtudhatják a nézők, hogyan találhatja meg a szerelmet egy férfi, aki szó szerint lebénul a boldogságtól: a ritka rendellenesség következtében, ha nagy érzelmi hatás éri, elveszíti az irányítást az izmai fölött. Charlie, a brooklyni könyvtáros megtanulta kezelni az ilyen helyzeteket. Családi esküvők, kisbabák, kiskutyák és igen, a romantika is veszélyes Charlie gondosan kezelt világában. De amikor a csinos Francesca beleszeret, Charlie súlyos döntés elé kerül: elnyomja vonzódását vagy adjon esélyt a szerelemre.

Az egész család számára tanulságos lehet a Mirai - Lány a jövőből című animációs film, amelyben a négyéves kisfiúnak, Kunnek, meg kell küzdenie a helyzettel, hogy kistestvére született. A kisfiú a képzelet birodalmában dolgozza fel azokat a mepróbáltatásokat, amelyek érik: az anyja újra dolgozni kezd, az apja pedig a háztartás vezetésével küszködik, eközben rá sokkal kevesebb figyelem jut. Kun képzelete nem csak a jövőbe kalandotik el, ahol megismerkedik az immár tinédzser korú húgával, hanem a múltba is, ahol felfedezik családjának múltját. (Egyes jelenetek túlságosan kis gyermekek számára ijesztőek lehetnek, így a film megtekintése csak 8 éven felülieknek ajánlott.)

Címlapkép forrása: HBO GO

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem