A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők.
Ezen a hétvégén egy szombaton érkező hidegfront hoz átmeneti változást erős széllel és elszórt záporokkal. Bár a front hatására a hőmérséklet néhány fokkal visszaesik, a hét utolsó napjára elvonulnak a felhők, és összességében kitart a napos, nyárias idő.
Pénteken az ország nagy részén sok napsütésre lehet számítani. Nyugaton csökken, míg keleten és északkeleten átmenetileg megnövekszik a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb néhol fordulhat elő szitálás. A megélénkülő nyugatias szelet helyenként erős széllökések kísérhetik, a csúcshőmérséklet pedig 28 és 33 fok között alakul.
A szombat napos idővel indul, majd napközben észak felől gyorsan megnövekszik a felhőzet. A betörő hidegfront nyomán elszórtan eső, zápor, az északi tájakon helyenként zivatar is kialakulhat. A szél északnyugatira fordul, és nagy területen megerősödik. A hajnali 15-20 fokról napközben általában 26 és 32 fok közé melegszik a levegő, a délkeleti országrészben azonban ennél néhány fokkal melegebb is lehet.
Vasárnapra kitisztul az ég, és visszatér a derült, csapadékmentes idő. Az északi, északnyugati szél élénk marad, néhol erős széllökésekkel kísérve. Az éjszakai órákban jellemzően 10 és 18 fok közé hűl a levegő, de a szélvédett völgyekben 10 fok alatti értékeket is mérhetünk. Napközben kellemes, 24 és 29 fok közötti hőmérsékletre van kilátás.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







