8 °C Budapest

Így írja át a koronavírus a jövőnket: 5 dolog, ami gyökeresen megváltozik

2020. április 27. 16:05

A koronavírus-járvány jelentős mértékben átalakítja a világunkat, de az egyének életvitelét és szokásait is. A McKinsey elemzői 5 fontos pontban szedték össze, hogy milyen változások várhatóak a COVID-19 járványt követő világban.

A jelenlegi globális koronavírus-járvány jelentős mértékben alakítja át nem csak a világunkat, de az egyének életvitelét és szokásaikat is. A vírus okozta sokkhatásnak a kezelése, és az azt következő időszak határozza meg korunk képét. Lehetetlen előre megjósolni milyen is lesz a világ a járvány elhaladása után, azonban a közelmúlt változásaiból már itt Magyarországon is megfigyelhettünk pár érzékelhető fordulatot. A lakosságot érintő digitalizációról, az iparági átalakulásokról vagy az egészségügyre gyakorolt hatásról már sokat írtunk a koronavírus kapcsán. Most a McKinsey elemzői összeszedtek pár pontot, hogy miben is formálhatja át a jövőnket az aktuális veszélyhelyzet. Nézzük is végig mi ez az 5 kiemelkedő szempont!

Az érintkezésmentes társadalmak felemelkedése

Két területen kiemelkedően nagy változásokat hozott a covid-19 világjárvány, ezek pedig az online kereskedelem és az automatizálás. Az online kereskedelem már évek óta jelentős részét képezi életünknek, azonban az aktuális helyzetben tovább erősödtek ebben az irányba a vásárlási szokások. Egy április elején végzett európai kutatás szerint a vásárlók 13 százaléka készült először online webshopokon keresztül vásárolni. 

A megelőző válságok jellemzően felgyorsították az automatizációs folyamatokat - írja a Mckinsey. Egy 2017-es kutatás például a munkaterületek felénél legalább 30 százalékos automatizálást prognosztizált 2030-ig, ezzel 400 - 800 millió ember munkáját átformálva. Az jelenlegi járvány hatására ez akár hamarabb is bekövetkezhet.

A fizikai kapcsolatok minimálisra szorítása nem elképzelhetetlen, azonban sok ember munkájában továbbra is nehezen kivitelezhető. Nem valószínű például, hogy a sarki közértek eltűnnének, de a sürgős orvosi ellátást igénylők esetében is szükséges lesz a személyes kapcsolat. Bár akadnak olyan munkák, amelyek esetében az automatizáció kisebb szerepet játszik, a globális trend egyértelműen megmutatkozik - állapította meg a McKinsey.

Megszokjuk a távolságtartást?

A koronavírus-járvány kezelése során számtalan kormány vezetett be határzárat nem csak a turistákkal szemben, de temérdek termék vonatkozásában is. Egy felmérés szerint 3 milliárdan élnek jelenleg olyan országban, ahol a határokat lezárták a külföldi állampolgárok előtt, de a globális lakosság 93 százalékát érinti legalább valamilyen kijárási korlátozás - írja a McKinsey. A turizmus idővel újra fog indulni ugyan, azonban a szakértők szerint nehezen elképzelhető, hogy a világjárvány előtti szintet hamar elérné.

A vállalkozások esetében sem maradt következmények nélkül a járványügyi lezárások. A határzárak elvezettek a belső termelések előtérbe helyeződéséhez, és a beszerzések minél közelebbi forrásból való megoldásához. Ezekkel párhuzamosan a rohamos digitalizáció is komoly előrelépés a fizikai távolságtartás terén, ezért ez lehet a közeljövőben a fellendülés egyik fő motorja.

Növekvő állami szerepvállalás a gazdaságban

Ha összegszerűen nézzük a jelenlegi sokkhatásra adott válaszokat, már április első heteiben 8 Marshall-tervnek megfelelő összegben kerültek bevezetésre mentőcsomagok a világon. Ezek főként három kritikus pontot céloztak:

  • A lakosság alapvető szükségleteinek ellátását.
  • A munkahelyek megőrzését.
  • A cégek életben tartását.

Abban már nagyobb az eltérés, hogy hogyan is szolgálják vagy védik a versenyszférát az egyes kormányok. Egyes országok még az államosítástól sem riadnak vissza, mások pedig támogatott hitelekkel és adócsökkentésekkel, esetleg külön szabályozásokkal segítik a bajba jutott cégeket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A válság lecsengése után az országok fokozatosan kivezetik majd intézkedéseiket és lecsökkentik gazdasági szerepvállalásukat, azonban, hogy hogyan és mint, az még a jövő zenéje. 

Átalakuló iparágak

Továbbá fontos az is, hogy tartós átalakulásokon megy át rengeteg iparág, a változó vásárlói szokásokra reagálva. Példának okáért a járvány következtében megnövekedő egészségügyi tudatosság könnyen átformálhatja, hogy mit és milyen környezetben esznek mostantól az emberek, illetve egyes szolgáltatások esetében is előtérbe kerülhetnek az online megoldások.

A turizmus és vendéglátás területén érdekesebb kérdés a digitalizáció, azonban olyan üzletágakban, mint például a bankolás vagy a kereskedelem már most is rengeteg újszerű és online megoldás született.

Ebből a szempontból a milleniumi és Z-generációk számára hozhatja a legjelentősebb változást ez az átalakulás

 - véli a McKinsey elemzője. Az ő szokásaikhoz alkalmazkodva ugyanis jelentős mértékű átalakuláson mehetnek át a turizmus és vendéglátás iparágai.

Megtalálni a szép dolgokat

Ha nyomás alatt nő a pálma, lehet néhány pozitív hozadéka is a koronavírus-járványnak a szakértők szerint. Bár ezek vélhetően közel sem fogják kompenzálni az emberi és gazdasági veszteségeket, ilyen időkben jól jön egy kis optimizmus és néhány pozitív hozadékot is megfigyelhetünk - hívja fel figyelmet a McKinsey.

  • Például a lakosság soraiból egyre többen ismernek meg újabb utakat az egymással való kapcsolattartásra. A kijárási korlátozások és karanténok magányos idejében az emberekben jelentősen megnőtt a kapcsolattartás utáni vágy. Nem csak a lakosság körében, de intézmények és államok szintjén is erősödés figyelhető meg a digitális megoldások területén - emelte ki a Mckinsey.
  • A vállalkozások számára elég egyértelmű volt a tanulság. Kénytelenek voltak előrelépni a távfoglalkoztatás és a digitalizáció területein. Akik ezt az akadályt sikeresen vették, rengeteg dolgot tanulhattak az elmúlt hetekben. Ezek a tanulságok hosszútávon is hasznosak lesznek egy hatékonyabb vezetés vagy rugalmasabb munkaerő átszervezéshez - véli a McKinsey.
  • A közegészségügyek tekintetében is sosem látott válaszlépéseket követelt meg a COVID-19 világjárvány. Sok országnak nagyon nehéz fkérdés az egészségügyi rendszer megreformálása, azonban az aktuális válság során sok nehézség került előtérbe ezen a területen, így egy rugalmasabb, gyorsabb és hatékonyabb egészségügy épülhet ki a járvány okozta sokkhatást követő időszakban.

Ezek a pozitív hozadékok ugyan mind eltörpülnek a koronavírus-járvány okozta károkhoz képest, azonban fontos fejben tartani őket, mivel a járvány elvonulásával ezek mentén lehet majd tovább haladni a jövő felé, és nem pedig a múlt problémáiban ragadni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem