A héten négy megye huszonhét településén végeznek kémiai szúnyoggyérítést, két területen pedig folytatódik a biológiai lárvagyérítés.
Pozitív hatása is lehet a jövőben a járványnak: most kell behozni az eddig elvesztegetett időt
A járványellenes intézkedések gazdasági következményeinek köszönhetően felgyorsulhat Németországban a feldolgozóipari, a szolgáltatóipari és közigazgatási digitalizáció az informatikai ágazati vállalatok szakmai képviseleti szervezete, a Bitkom tanulmánya szerint.
- jelentette ki Achim Berg, a Bitkom elnöke szerdán Berlinben. Véleménye szerint túl sok idő veszett már kárba a digitalizáció kényelmes ütemű bevezetésével. Mostanra viszont eljött az ideje a digitális infrastruktúra mihamarabbi kiépítésének, az ügyviteli folyamatok digitalizálásának és a digitális üzleti modellekre való átállásnak.
A digitalizáció szükségessége a német gazdasági szereplők körében már széleskörű támogatottságra tett szert - mondta a Bitkom elnöke, utalva a húsz főnél több alkalmazottat foglalkoztató társaságok bevonásával januárban és februárban végzett felmérésük eredményére. Eszerint tíz közül kilenc gazdálkodó egység lehetőséget lát a digitalizációban, és mindössze öt százalékuk tekinti azt kockázatosnak.
Minden harmadik (34 százalék) tartja ugyanakkor nem egykönnyen kivitelezhető feladatnak a digitalizációra való átállást, egzisztenciális veszélyt azonban csak minden tizedik cég lát benne. Egy évvel ezelőtt 12 százalékuk tartotta egzisztenciális szempontból kockázatosnak működése digitalizálását, két évvel ezelőtt pedig még 24 százalékuk.
Kegyetlen igazság derült ki a magyar lakáspiacról: egy élet munkája is kevés lehet a saját otthonhoz
A saját lakás sok magyar számára jóval elérhetetlenebbnek tűnik, mint amit az átlagbérek és a lakásárak egyszerű összevetése alapján gondolnánk.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







