Tudtad, hogy pár perc alatt, otthoni eszközökből is készíthetsz hatékony darázscsapdát? Mutatjuk a legjobb módszert és csalikat lépésről lépésre.
Hiába a szép nyári idő, itt-ott lecsaphat a zápor és zivatar: mutatjuk, hol ne hagyd otthon az ernyőt!
Változékony időre számíthatunk a legfrissebb előrejelzések szerint, hiszen míg az északi országrészben a napsütésé lesz a főszerep, addig délen és délnyugaton felhősebb, esetenként csapadékosabb idő várható, a nappali csúcshőmérséklet pedig 24 és 31 fok között alakul.
Az ország északi felén a fátyol- és gomolyfelhők mellett sokat süt majd a nap, nyugat felől azonban vastagabb felhőzet érkezik - írja előrejelzésében a met.hu. Ez a felhősödés elsősorban a déli területeket érinti, így arrafelé már jóval kevesebb napsütésre van kilátás, a délnyugati tájakon pedig esőre, záporokra, sőt akár egy-egy zivatarra is készülni kell.
A légmozgás az ország nagy részén megélénkül, az északnyugati és északi szelet kísérő széllökések pedig elsősorban a csapadékosabb területeken, a záporok környezetében erősödhetnek meg átmenetileg.
A legmagasabb nappali hőmérsékletben jelentős területi különbségek mutatkoznak majd, hiszen a hűvösebb idő a nyugati tájakra lesz jellemző, míg a legmelegebbet a délkeleti országrészben mérhetik. Késő estére végül 16 és 25 fok közé hűl le a levegő.
Ezzel a legális trükkel spórolnak egy vagyont klímájukon, légkondijukon az élelmes magyarok 2026-ban
A légkondicionáló ma már egyre több magyar háztartásban alapfelszereltségnek számít.







