A fürdőszoba és a mosókonyha felújítása a bontási és építési szakaszban. Vízvezeték.

Óriási pofont kapott a magyar kulcságazat: drámai számok érkeztek, ebből még komoly baj lesz

2025. október 14. 12:02

2025 augusztusában jelentős visszaesést szenvedett el a magyar építőipar: a termelés volumene a nyers adatok szerint 15,2%-kal, a munkanappal kiigazított adatok alapján 13,6%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. A júliusi hónaphoz viszonyítva sem volt jobb a helyzet – 11,4%-os csökkenést mért a statisztika.

Az épületek építése mérsékelt, 2,3%-os mínuszban zárt, míg az egyéb építmények, vagyis döntően az infrastruktúra- és útépítések volumene közel 35%-kal zuhant vissza egy év alatt. Az ágazatok közül a legnagyobb súlyt képviselő speciális szaképítés is gyengélkedett, 8,5%-os visszaeséssel.

Érdekesség, hogy miközben a termelés látványosan csökkent, a friss szerződéskötések volumene több mint megduplázódott (+123,1%). Ennek oka egyetlen, hatalmas értékű, közlekedési infrastruktúrával kapcsolatos megrendelés, amely jelentősen megemelte az egyéb építményekre vonatkozó szerződésállományt – ez 245%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezzel szemben az épületépítési szerződések volumene 8%-kal csökkent.

Augusztus végén a teljes szerződésállomány 17,7%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban, de ez is főként az egyéb építményekre vonatkozó szerződések erős, 35,7%-os bővüléséből adódott.

2025 első nyolc hónapjában összességében 1,3%-kal zsugorodott az építőipari termelés az előző év azonos időszakához képest.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hogyan értékelik anyagi helyzetüket a magyarok 2025 végén?

Átfogó felmérést indított a Pénzcentrum. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon arról, miként értékelik a magyarok saját pénzügyi helyzetüket, és milyen tényezők befolyásolják anyagi biztonságérzetüket. A felmérés kitér a kiadások fedezetére, az adósságokra és a megtakarításokra is, valamint arra, mennyire érzik stabilnak saját helyzetüket a válaszadók. Köszönjük, ha támogatod a munkánkat egy kitöltéssel!

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 24. kedd
Mátyás
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom