7 °C Budapest
A forest just south of Aarhus, Jutland shows off its autumn colours.

Még egy utolsó rohamot indít a kellemes őszi idő: kicsit melegszik az idő a jövő héten

2025. október 5. 17:00 2 perc

Napos-felhős, változékony őszi idő várható a jövő héten. A hőmérséklet lassan emelkedik, a hét közepén ismét eléri a csúcshőmérséklet a 20 Celsius-fokot, és a hajnali fagyok is megszűnnek. Szórványosan előfordulhat eső, záporeső, a szél pedig gyakran lesz élénk, olykor erős - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn a köd, valamint rétegfelhőzet fokozatosan feloszlik, a kezdeti kevésbé felhős, naposabb - főleg dunántúli - tájakon ismét egyre több felhő képződik, illetve sodródik fölénk északnyugat felől. Nagyobb eséllyel a Dunántúlon fordulhat elő helyenként futó zápor, míg a keleti országrészben kicsi a csapadék esélye, ott süthet a legtöbbet a nap. Az északnyugati szelet - az északkeleti harmad és a délnyugati tájak kivételével - nagy területen élénk, olykor erős, néhol viharos lökések kísérhetik. Délután 13-18 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Kedden hajnalra párássá válhat a levegő, néhol köd is képződhet. Változóan, időszakosan akár erősen felhős idő várható általában többórás napsütéssel, de kisebb eső, záporeső helyenként előfordulhat. Az északias szél a középső tájak kivételével nagy területen megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban általában 4-11 fok valószínű, de a derült, szélvédett helyeken pár fokkal hidegebb lehet. Délutánra 13-19 fok közé melegszik fel a levegő.

Szerdán a hajnali párásság, ködfoltok feloszlását követően napos időre van kilátás a gomoly- és fátyolfelhők mellett, majd északnyugat felől felhősödés kezdődik, néhol kisebb eső is előfordulhat. Az északias szelet főként az Alföldön kísérhetik élénk lökések. A hőmérséklet hajnalban 1-10, délután 15-20 fok között alakul.

Csütörtökön a változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett több-kevesebb napsütés valószínű., kevés helyen eső, záporeső előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szelet helyenként élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3-11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16-21 fok között alakul.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Pénteken közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás helyenként esővel, záporral. Az északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol erős lökések is előfordulhatnak. Hajnalban 4-12, délután 16-22 fok valószínű.

Szombaton közepesen vagy erősen felhős idő valószínű, helyenként előfordulhat eső, zápor. Nagyobb területen megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 3-12, délután 14-19 fok között várható. Vasárnap változóan felhős idő valószínű, kis eséllyel eső, záporeső előfordulhat. Az északnyugati szelet továbbra is több helyen kísérhetik élénk, néhol erős lökések. Hajnalban 4-12, délután 13-18 fokra van kilátás.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?