Újabb, hosszan tartó hőhullám éri el Magyarországot. A középtávú előrejelzések szerint 2026. augusztus 3-án hazánk lehet Európa legforróbb pontja.
Brutális szupercella készül elérni Magyarországot: kiadták a figyelmeztetést, rengetegen elázhatnak
Fokozódó hőség és kiterjedt zivatarok várhatók Magyarországon a következő napokban. A nyugat felől érkező hidegfront hatására csütörtöktől kezdődően viharos időjárás alakul ki, amely a hétvégére az egész országot érinti, pénteken pedig szupercellák átvonulására is számítani lehet.
Nyugat felől hullámzó hidegfront közeledik hazánk felé, amely várhatóan lassú ütemben halad majd kelet irányába. A front előterében délnyugatról egyre nedvesebb és labilisabb, de továbbra is meleg légtömegek érkeznek Magyarország területére - erről az Időkép ír.
Az elkövetkező napokban fokozódik a fülledtség és erősödik a hőség. Korábbi előrejelzéseknek megfelelően szombaton az Alföld déli részén a hőmérséklet akár a 40 Celsius-fokot is elérheti. A HungaroMet legfrissebb térképei szerint a magas középhőmérséklet miatt az ország szinte teljes területére figyelmeztetést adtak ki.
A csapadékos időszak csütörtök délután veszi kezdetét, először a nyugati országrészben, majd északnyugaton és északon várható egyre több helyen zivatarok kialakulása. Különösen a Dunántúl nyugati és északnyugati területein számíthatunk heves zivatarokra, amelyeket felhőszakadás, 2-3 centiméter átmérőjű jégeső, valamint 70-80 km/órás széllökések kísérhetnek.
Pénteken elszórtan újabb zivatarok alakulhatnak ki, főként az ország északi és nyugati felében. "Nyugat-délnyugat felől kelet-északkelet irányba izolált szupercellák is átvonulhatnak felettünk", amelyek heves időjárási jelenségeket okozhatnak, beleértve a nagyobb méretű jégesőt, felhőszakadást és viharos erejű kifutószeleket.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szombaton napközben még csak elszórtan, majd éjszakától kezdve egyre több helyen várhatók zivatarok. Vasárnap már országszerte zivataros, viharos időjárásra kell számítani, amikor nagyobb területen hullhat jelentős mennyiségű csapadék, és a forróság is mindenhol megszűnik.
Rendkívüli változás jön a magyar lakásokban: aranyat érhet az ingatlan, ha van benne ez a berendezés
Az egyre pusztítóbb nyári hőhullámok miatt történelmi robbanás előtt áll az európai klímapiac.







