7 °C Budapest
Buda Antica, a régi főtér a háttérben a lakatosházakkal. Budapest, Magyarország fővárosa

Még mindig tart a lakáspiac dömpingje: ha van eladandó lakásod, még most hirdesd meg

2025. április 10. 22:33

Átlagosan 12,9%-kal emelkedtek a lakásárak Magyarországon 2024 negyedik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, ezzel stabilizálódott a korábbi hónapokban látott 12-14%-os drágulás. Különösen az új lakások áremelkedése indult be az év végén, könnyen lehet, hogy a befektetési céllal vásárlók még ki akarták használni a lehetőséget a 2025-re várt további drágulás előtt. Tavaly egy év alatt 12,8%-os volt az áremelkedés, amire az idén rátehet egy lapáttal a kereslet beindulása.

2024-ben gyakorlatilag az egész évben szűk sávban szóródott a lakáspiaci árindex, hiszen az egyes negyedévekben 12-13,4% közötti drágulás volt tapasztalható – derül ki a KSH most közölt negyedik negyedéves előzetes adataiból. Az év végén 12,9%-os volt az áremelkedés, 2022 harmadik negyedéve óta ennél csak egyszer, a tavalyi harmadik negyedévben volt nagyobb ütemű a drágulás éves összevetésben. A lakáspiaci árindex 2020-as bevezetése óta eltelt húsz negyedévben átlagosan 12,8%-kal drágultak a magyarországi lakások, vagyis a legfrissebb adat átlagosnak mondható az elmúlt öt évet tekintve.

A negyedik negyedéves adatok érdekessége, hogy a használt lakások áremelkedése 12,8%-ra lassult, viszont az új lakások árindexe 13,8%-ra emelkedett. Előbbi így is meghaladja az elmúlt öt év 12,2%-os átlagát, míg utóbbi elmarad a 16,6%-os átlagértéktől.

Elmondható, hogy 2024 végén tovább nyílt az olló a használt és az új lakások árai között, hiszen továbbra is nagyobb mértékű a drágulás az utóbbi piacon

– emelte ki a friss adatok kapcsán Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Ha nem csak az éves árváltozást nézzük, akkor a negyedik negyedévben az előző három hónaphoz képest 1,3%-os volt a drágulás, ezzel zsinórban a nyolcadik negyedévben láttunk pozitív értéket, vagyis két éve nem volt példa átmeneti korrekcióra sem az árakban. Érdekesség, hogy a negyedik negyedévben viszonylag hirtelen 5,3%-ra gyorsult az új lakások áremelkedési üteme az előző negyedév 0,4%-os értékéről. Ez pedig meghaladta a 4,1%-os húsz negyedéves átlagot. A használt lakások esetében ennél jóval visszafogottabb, 0,9%-os drágulást láttunk a harmadik negyedévhez képest, ami jócskán elmarad a 2,9%-os ötéves átlagtól.

A fenti folyamatra nincs egyértelmű magyarázat, egyrészt a negyedik negyedév hagyományosan erős a magyar újlakás-piacon, ami mögött az állhat, hogy az év végéhez közeledve igyekeznek a lehető legtöbb folyamatban lévő projektet lezárni. Ugyanakkor 2024 vége speciális is lehetett, hiszen nagyjából fél éve már mindenki arról beszélt, hogy 2025 eleje kifejezetten erős lehet a lakáspiacon a lakossági állampapírok közelgő rekordösszegű kamatkifizetései és a kormány további ösztönző lépései miatt. „A fentiek alapján az is könnyen szerepet játszhatott az új lakások jelentős áremelkedésében, hogy a befektetési céllal vásárlók egy része igyekezett még a 2025-re várt további áremelkedés előtt nyélbe ütni az adásvételt” – vélekedik Valkó Dávid.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ha 2024 egészét értékeljük, akkor 12,8%-os drágulást mutat a lakáspiaci árindex az előző évhez képest, ez gyorsulást jelent a 2023-as 7,1%-os áremelkedés után, ugyanakkor meg sem közelíti a 2022-es rekordév 22,3%-os adatát. 2010 óta vizsgálva átlagosan 8,4%-kal emelkedtek a lakásárak Magyarországon évente, vagyis ahhoz képest a tavalyi év átlagon felülinek volt mondható. A használt lakások esetében 12,4%-os, míg az új lakások piacán 14,4%-os volt az átlagos drágulás tavaly, utóbbi esetében 2020 óta nem volt példa ennyire kismértékű drágulásra.

Említettük, hogy az év végén a befektetési céllal vásárlók egy része már megmozdulhatott a 2025-ös kilátásokat látva. A szakértők többsége most egyetért abban, hogy idén a tavalyinál is jelentősebb lehet az áremelkedés mértéke. „Mi azt gondoljuk, hogy a teljes piacon átlagosan 15% körül lehet a drágulás 2025-ben, ezen belül a jó elhelyezkedésű, felkapottabb szegmensekben az áremelkedés akár a 20%-ot is megközelítheti” – hangsúlyozta az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Az év első hónapjaiban látott keresleti aktivitásból kiindulva könnyen lehet, hogy 2025 első fele még a tavalyinál is jelentősebb drágulást hoz a piacon a friss források beáramlásának köszönhetően.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19
Agrárszektor  |  2025. december 6. 19:31