Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint.
Nyilvánosságra hozta a Belügyminisztérium a 2024-es évben leggyakoribb, legtöbbször adott fiú és lány utónevek friss listáját. Az adatokból az derül ki, hogy a dobogós fiúnevek körében nincs változás: továbbra is első a Dominik, második az Olivér, harmadik a Levente. Annál nagyobb fordulat következett be a lány utónevek rangsorában! A Hanna név már évek óta bitorolta az első helyet, 2024-ben azonban a második helyre csúszott. Mutatjuk, melyik keresztnév előzte meg a favorit Hannát.
A keresztnevek versenyében 2024-ben lejjebb csúsztak a ranglistán többek között a Máték, Bencék, Lénák és feljebb törtek az Emmák, Laurák, Alízek. Új versenyzők a TOP20 között a fiú nevek terén az Ábelek és Barnabások, a lányoknál pedig változatlanul versenyben maradtak a Szofiák és Adélok a 2023-as megjelenésüket követően.
2022-ben nagy meglepetést okozott, hogy a fiúnevek népszerűségi versenyében a Dominik a harmadik helyről az élre ugrott, a második helyre pedig feljött az Olivér, pedig 2020-ban még csak 9. volt. Azóta 2023-ban és 2024-ben sem történt változás a dobogón, továbbra is a Dominik, Olivér és Levente áll az élen. A Máték viszont lecsúsztak a TOP5-ről is és feljebb léptek a Marcellek, Milánok. A Bence és Noel név továbbra is nagyon népszerű, de csökkenés látható.
2022-ben a lányok esetében a legnagyobb változás az volt, hogy az Anna név lecsúszott a dobogóról és a Hanna, Léna, Zoé állt az élen. 2023-ban azonban az Anna ismét olyan felkapott lett, hogy feljött a második helyre, és még majdnem első is lett. Tavalyelőtt jott fel a harmadik helyre pedig a Luca, előzve a régóta favorit Zoét és Lénát.
2024-ben pedig olyan népszerű volt a Luca név, hogy megelőzte a régóta favorit Hannát.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Zoé a negyedik helyről feljött a dobogóra, így az Annáknak a 4. hellyel kell beérniük. Az Emma bekerült a TOP5-be, a Léna ismét lejjebb csúszott egy hellyel. Feltörtek viszont népszerűségben a Laurák, Alízok, az Olívia, Kamilla, Szofia és Adél név pedig megőrizte tavalyi helyét.
A 100 leggyakrabban választott utónév az előző évben született gyermekek körében a Belügyminisztérium honlapján érhető el. Mutatjuk az utóbbi öt év TOP20-as listáját:
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








