A magyar légitársaság azt kéri, hogy az utasok ne megszokásból közlekedjenek.
Az albérletpiacon nem változtak az árak februárban, Budapesten pedig még enyhe bérletidíj-csökkenés is történt a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint, miközben a kínálat országos szinten több mint 26 százalékkal bővült. Ez teljesen ellentétes trend ahhoz képest, mint ami a lakáspiac adásvételi oldalán látható. Országosan 0,2 százalékkal nőttek februárban a bérleti díjak az előző hónaphoz képest, ami gyakorlatilag stagnálásnak felel meg. Budapesten pedig 0,4 százalékkal csökkentek januárhoz viszonyítva. Az inflációval korrigált reállakbérindex is csökkent havi szinten, ami a keresetek növekedése miatt azt is jelenti, hogy a fizetések kisebb részét kell albérletre költenie a bérlőknek.
Március elején Budapesten a tulajdonosok által meghirdetett kiadó lakások bérleti díjának középértéke 250 ezer forint volt, ami megegyezik az egy évvel korábbival. A változatlan bérleti díjban szerepet kapott az is, hogy 21 százalékkal nőtt a kínálat éves összevetésben. Kiugró mértékben, 116 százalékkal nőtt a kiadó lakások száma Debrecenben, az átlagos bérleti díj ennek ellenére emelkedett, mégpedig 15 százalékkal 230 ezer forintra.
Februárban stagnáltak a bérleti díjak, Budapesten pedig minimálisan csökkentek januárhoz képest, miközben a kínálat éves összevetésben 26 százalékkal bővült, és március közepén már 17,8 ezer kiadó lakásból válogathatnak a bérlők. – ez derül ki a KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexéből. Februárban országosan csupán 0,2 százalékkal nőttek a bérleti díjak januárhoz képest, ami stagnálásnak felel meg. Budapesten pedig 0,4 százalékos csökkenés következett be egy hónap alatt. Ezzel szemben januárban még országosan és a fővárosban is 2-2 százalékos volt az előző hónaphoz mért drágulás. Az inflációval korrigált országos és budapesti reállakbérindexek 0,5-1,1 százalékkal csökkentek havi szinten, ami a keresetek növekedése miatt egyben azt is jelenti, hogy a fizetések kisebb részét kell albérletre költenie a bérlőknek.
Örülhetnek a bérlők, középtávon is fékeződhet a bérleti díjak emelkedése
„A szerény mértékű budapesti bérletidíj-csökkenés elsősorban a drágább budai kerületeknek köszönhető, ugyanis az olcsóbb lokációknak számító pesti külső kerületekben tovább emelkedtek a bérleti díjak. Az, hogy a bérleti díjak tulajdonképpen változatlanok maradtak, a fővárosban pedig mérséklődtek köszönhető a kínálat számottevő bővülésének is. Ráadásul, mivel a lakáspiac eladói oldalán egyre aktívabbak a befektetők, ezért ez előrevetíti az albérletkínálat további bővülését, ami fékezőleg hathat a bérleti díjak emelkedésére középtávon is” – értékelte a helyzetet Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A szakértő hozzátette, hogy a februári stagnálás az albérletárakban azért is jelzésértékű, mert ez a főiskolai-egyetemi keresztféléves képzések indulása miatt viszonylag intenzív időszaknak számít a kereslet szempontjából.
Az elmúlt 10 évben szinte minden februárban 1-2 százalékos drágulás történt az albérletpiacon januárhoz képest, idén viszont csak stagnáltak a bérleti díjak
– tette hozzá a szakember.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Hogyan indult a március?
Az ingatlan.com adatai szerint a fővárosban kiadásra kínált lakóingatlanok átlagos bérleti díja március elején 250 ezer forintot tett ki, ami megegyezik az egy évvel korábbival. A bérlőjelöltek a fővárosban majdnem 11 ezer lakásból választhatnak, ami 21 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi kínálatot. A XIII. kerületben található a legtöbb kiadó lakás, közel 1500 ingatlan vár bérlőre, ami 50 százalékos növekedést jelent a tavaly március elején látott kínálathoz képest. A kerületben az átlagos bérleti díj pedig a 250 ezres szinten maradt.
A legerősebb albérletpiaccal rendelkező vármegyeszékhelyek közül Debrecenben 116 százalékkal nőtt a kínálat egy év leforgása alatt. Az erős kereslet miatt azonban az átlagos bérleti díjak 15 százalékkal 230 ezer forintra nőttek.
Szegeden a kínálat 8 százalékos bővülését a bérleti díjak 16 százalékos emelkedése kísérte, így március elején 160 ezer forintnál járt az átlagos lakbér. A győri albérletpiacon 31 százalékkal több kiadó lakás jelent meg a piacon, a bérleti díj 190 ezer forint jelenleg, ami visszafogott, 6 százalékos drágulást takar.
Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








