A vevői kivárás és a csökkenő külföldi kereslet miatt érezhetően lassul a magyar luxusingatlanpiac.

Mégis, mi folyik a lakáspiacon? Az ilyen vevőknek milliókat engednek el: rengetegen járhatnak jól
Országos átlagban már csaknem a 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő. A négyzetméterárak szerint azonban ennél kevesebb ráfordítás is elegendő lehet, attól függően, hogy milyen lokációban keres az ügyfél.
A Duna House idei értékesítési adatai alapján készített körképében sorra vette, hogy mekkora alapterületű lakások kaphatók ma a vidéki vármegyeszékhelyeken 30 millió forintból és hogy mely fővárosi kerületekben érdemes belevágni az ingatlanvásárlásba a megadott keretösszegből.
Vevői érdeklődésben és a tranzakciószámokat illetően is fellendülést hozott a 2024-es év a hazai ingatlanpiacon. 92 ezer tranzakció valósult meg a cég becslése szerint a január-szeptember közötti időszakban, így az előzetes várakozásoknak megfelelően, a 110-130 ezres, éves sáv közepe körül fogja zárni az évet a piac. A források és a vevői bizalom adott, így számottevő érdeklődésre és nagyszámú tranzakciózárásra számítanak a negyedik negyedév során az ingatlanközvetítő szakértői.
„Erősnek ígérkezik a negyedik negyedév is az ingatlanpiacon, az aktív kereslet mellett pedig törvényszerű, hogy az ingatlanárak is felfele mozdulnak.” – kezdte Máté Ferenc, a Duna House Vezérigazgató-helyettese. Míg a pandémia idején a tágas terek és a saját kert vonzotta a vásárlókat, addig idén a cég értékesítési adatai szerint a használt ingatlanok piacán a lakások iránt volt számottevőbb kereslet, az országosan zárult adásvételek több mint fele, 54%-a társasházi tégla- vagy panellakás volt. „A négyzetméterárak emelkedése a legkeresettebb ingatlantípus, vagyis a lakások esetében sem maradhatott el: országos szinten 9%-kal, 760 ezer forintra nőtt a használt lakásokért fizetett átlagos négyzetméterár, ami annyit tesz, hogy egy 57 négyzetméteres lakás megvásárlása idén már 43 millió forintos kiadást jelent a vásárlók számára.” – tette hozzá a szakértő.
A vevői igényektől függően azonban ennél kevesebb összegből is megoldható az otthonteremtés. Az ingatlanközvetítő körképében sorra vette, hogy mi kapható ma 30 millió forintból a vármegyeszékhelyek és a főváros ingatlanpiacán. A vizsgálatba bevont tizenöt vármegyeszékhely közül a négyzetméterárak alapján a legnagyobb, 95 négyzetméteres lakás Békéscsabán vásárolható a fenti összegből, de Miskolcon és Szolnokon is kapható ezért a pénzért 70 négyzetméter feletti lakás. A nyugati országrész vármegyeszékhelyeire általánosságban igaz, hogy magasabb árakon kínálják az ingatlanokat az ország keleti feléhez képest, így nem meglepő, hogy Győrben és Veszprémben mindössze egy 40 négyzetméter körüli élettérrel rendelkező ingatlanra futja a keretből. A vármegyék központjai között az előbbi két, nyugat-magyarországi városon túl egy keleten elhelyezkedő település bizonyul csak drágábbnak, Debrecenben ugyanis már a 800 ezret is megközelíti a négyzetméterenként kért összeg, így Cívisvárosban már csak egy 38 négyzetméteres lakás fér bele a megadott keretbe.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
„Jó hír, hogy a fővárosban sem elképzelhetetlen 30 millió forintból ingatlant vásárolni, azonban annak, aki ekkora összeggel lát hozzá az ingatlankereséshez, annak lokáció és ingatlanméret terén is komoly kompromisszumokra kell készülnie. Az idei értékesítési adatok alapján ugyanis már 8 fővárosi kerületben haladta meg a millió forintos határt a lakásvásárlás során fizetett átlagos négyzetméterár.” – hívta fel a figyelmet Máté Ferenc. A budai oldalt előnyben részesítő vevők nehéz helyzetben vannak, hiszen mindössze a XXII. kerületben maradt milliós határ alatt az átlagos lakásár, de ott is csupán egy 38 négyzetméteres alapterületű ingatlan férhet bele a megszabott keretbe.
Ezzel szemben a Duna túlsó partján már 14 fővárosi kerületben lehet minimum 30 négyzetméteres otthont szerezni 30 millió forintból. 40 négyzetméteres vagy afeletti méretű ingatlant mindössze hat kerületben, köztük a X., XV., XIX. és a XX. kerületben, valamint Csepelen kapni. A négyzetméterárak alapján a legnagyobb alapterülettel rendelkező használt lakásra Soroksáron szerződhetnek a vevők, itt akár egy 46 négyzetméteres lakás is belefér a megadott összeghatárba az ingatlanközvetítő cég értékesítési adatai szerint.

Itt a friss árlista: ennyibe kerülhet az Ország Tortája 2025-ben szeletenként a magyar cukrászdákban
A tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


