Detail of aged old building facade. Pattern of windows.

Komoly kiadás vár a társasházban élőkre, ha erre nem figyelnek: egy pillanat alatt megvan a baj

2023. szeptember 22. 18:33 1 perc

Talán kevesen gondolják végig, de egy elhanyagolt homlokzat esetében a lehulló vakolat által okozott sérülés kapcsán a társasházat, mögöttesen pedig az egyes tulajdonosokat is komoly és kézzelfogható felelősség terheli. Egy Budapest XII. kerületében lévő tárasasháznál ráadásul, egy első ránézésre megfelelő állapotú homlokzat egy darabja szakadt le és zuhant egy járókelőre. A sérültet súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba, a társasház előtti járdaszakaszt pedig a helyszínelés idejére, majd pedig a veszélyelhárító munkálatok teljes idejére le kellett zárni.

A tulajdonosok, akik eddig - ha egyáltalán észlelték - esztétikai kérdésként kezelték a problémát, azonnal szembesültek azzal, hogy jogilag és anyagilag is vészjósló helyzetbe kerültek - írja a tht.hu. 

Az épület egyes részeinek lehullásával vagy az épület hiányosságai révén másnak okozott kárért ugyanis, a Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint az épület tulajdonosa felelős, aki társasházak esetében nem más, mint maga a társasház.

Amennyiben a társasháznak nincs kellő fedezete a kártérítési igény kifizetéséhez, abban az esetben válik igazán kézzelfoghatóvá és közvetlenné a felelősség kérdése az egyes tulajdonostársak számára, mert a Társasházi Törvény alapján a társasház tartozásáért a tulajdonostársak kezesként felelnek, eszmei tulajdoni hányaduk arányában, akár a kevesek által ismert egyszerű (sortartásos) kezesség szabályai szerint.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?