14 °C Budapest
British Winter weather with floods and snow.

Kegyetlen árvíz pusztított Magyarországon: halálos áldozatokat is szedett a villámáradás

2023. június 9. 08:30

A Gyöngyöstarjáni önkormányzat informáci alapján két ember életét vesztette a csütörtöki villámárvízben. A Facebookon közzétett közleményük szerint továbbra is érdemes a településen élőknek vigyázniuk magukra a szeszélyes időjárás miatt.

„Gyöngyöstarján közössége most rendkívül nehéz órákat él át a csütörtöki felhőszakadást követő villámárvíz miatt. Eddigi információink alapján két ember életét vesztette” – írta ki Gyöngyöstarján önkormányzata csütörtök este a Facebookon.

Arra is figyelmeztették a lakosokat, hogy az áradat jelenleg is veszélyt jelent, bárkit és bármit képes elsodorni. Az időjárás kiszámíthatatlanul alakul a következő napokban is. Kérik tehát, hogy figyeljék a rendőrség, a Katasztrófavédelem és az önkormányzat hivatalos tájékoztatási csatornáit a következő időszak feladatairól, és segítsék a hatóságok munkáját a védekezésben és a kármentésben.

A Heves Vármegyei Katasztrófavédelem csütörtöki közleménye szerint az egyik halálos áldozatot a patakmederből kilépő víz vitte magával, a másikat pedig a hirtelen lezúduló esővíz sodorta be egy szerteágazó pincerendszerbe.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem