18 °C Budapest
Mold on wall

Egyre több gyanútlan magyar betegít meg a saját otthona: ha ezek a tüneteid, azonnal lépni kell

2023. március 21. 17:37

A lakásokban keletkező kellemetlen szagok a komfortérzetet csökkenthetik, a penész viszont nemcsak az otthonok összképét rontja el, hanem az ott élők egészségére is káros hatással lehet. Bár a jó szigetelés segít abban, hogy a meleg bent maradjon a téli hónapokban, azonban így a pára sem tud megfelelően távozni, ami penészedéshez vezethet. A szellőztetés hasznos lehet a kellemetlen szagok és a penész problémáján is segíthet, azonban jellemző, hogy a hideg időszakban sokkal ritkábban élnek ezzel a lehetőséggel az emberek.

A téli és az átmeneti időszakban alacsonyabb a szobahőmérséklet, mint nyáron, ezzel együtt pedig a levegő vízfelvevő képessége is csökken. Emiatt beltérben, a hidegebb felületeken – mint az ablakok, sarkok és falak – pára keletkezik.

Elterjedt tévhit, hogy a penésszel járó dohos szag csak a régi, korszerűtlen épületekben jelenhet meg, éppen ellenkezőleg. A gondosan karbantartott otthonokban is megjelenhet ez a probléma, hiszen a jó vagy éppen túlzott szigetelés ellehetetleníti, hogy a lakásban vagy házban keletkező pára távozzon a beltérből

– hívta fel a figyelmet Szabó-Jilek Ágnes, a Panasonic Heating & Cooling Solutions üzletágának képviselője. Hozzátette, a 60% feletti páratartalom ideális környezetet teremt a penészgombák elszaporodására, ráadásul a téli időszakban a szellőztetés hiánya, a jó szigetelés, a jellemzően sokkal több otthon töltött idő, a főzés és zuhanyzás során keletkező gőz, illetve a ruhák szárítása együttesen tovább fokozza a probléma kialakulását.

A penész nem csupán azért bosszantó, mert kellemetlen látványt okoz a falakon, az ajtók és ablakok körül, hanem azért is, mert légúti gondok kialakulásához vezethet. A gyakori tünetek közé tartozik a száraz köhögés, a kaparó torok, emellett az orrdugulásért is felelős lehet. Sajnos súlyosabb esetekben akár arcüreggyulladáshoz is vezethet. Ezek felett könnyű át lehet siklani a téli időszakban, hiszen a megfázás is ezekkel a tünetekkel jelentkezik, azonban amennyiben hosszan fennáll a probléma, érdemes lehet átvizsgálni a lakás állapotát

- sorolta a szakember, aki szerint bár hatásos lehet a penészedés kialakulásának megelőzésében a rendszeres szellőztetés, azonban nagyon fontos, hogy ez valóban rendszeresen történjen. Naponta akár három-négy alkalommal is szükséges lehet a megoldással élni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A közösségi média felületeinken kérdeztük meg a követőinket, hogy milyen megoldásokat használnak annak érdekében, hogy javítsák a beltéri levegő minőségét, és megszabaduljanak a nem kívánt, kellemetlen szagoktól. Ezekbe beletartoznak a sütés-főzés során keletkező szagok is, amelyekkel az ünnepi időszak során, például húsvéthoz közeledve nagyon sok háztartásban kell szembenézni. Sokan válaszolták, hogy a szellőztetést szokták választani. Azonban fontos tudni, hogy ez sok esetben önmagában sajnos nem megoldás, ráadásul a tapasztalatok szerint a hidegebb téli hónapokban sokkal nehezebben veszik rá magukat erre az emberek, míg tavasszal a friss levegővel megérkezhetnek a pollenek is otthonunkba

részletezte Szabó-Jilek Ágnes. Ezzel szemben például a modern klímakészülékek képesek a kellemetlen szagok semlegesítésére, a penészedés megelőzésére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 9. szerda
Dénes
41. hét
Október 9.
Postai világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?