7 °C Budapest
A police officer watches over a scene.

Három iskolát űrítettek ki a bombák után kutató zalai rendőrök: kiskorú lehetett a terrorfenyegető

MTI
2023. március 14. 16:44 1 perc

Elfogtak a rendőrök egy 15 éves diákot, aki a gyanú szerint egy hónap alatt háromszor is bombarobbantással fenyegette meg Zalaegerszeg több oktatási intézményét - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói február 7-én, az első, több iskolát érintő ügy kapcsán indítottak nyomozást közveszéllyel fenyegetés miatt az akkor még ismeretlen elkövető ellen. A tettes egy hónapon belül további két alkalommal küldött robbantással fenyegetőző e-mailt több zalaegerszegi oktatási intézménynek.

A rendőrök mindhárom esetben szakképzett bombakutatókkal, valamint robbanószer-kereső kutyákkal vizsgálták át az épületeket, de  gyanús tárgyat vagy robbanószerkezetet egyszer sem találtak. A kiürítések minden alkalommal csaknem hatezer embert érintettek.

A széles körű nyomozás eredményeként a rendőröknek sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, az egyik érintett iskola 15 éves tanulóját. Kihallgatásán elismerte, hogy ő követte el a bűncselekményeket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A rendőrség közleménye arra is kitér, hogy azok, akik a köznyugalom súlyos megzavarására alkalmas hamis bejelentésekkel, híresztelésekkel azt a látszatot keltik, hogy valamilyen közveszéllyel járó esemény következik be, minősített esetben akár öt évi szabadságvesztésre is számíthatnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?