Rimócon jogvédő szervezetek bejelentése után kezdett el vizsgálódni a kormányhivatal, és lehet, hogy visszavonatják a betelepülési szabályokat.
Magyarországon több mint másfél millió ember él mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban, a távhővel ellátott települések száma 2021-ben is megközelítette a százat, a lakossági díjfizetők száma tavaly 663 ezer volt.
Magyarországon több mint másfél millió ember él mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban, a távhővel ellátott települések száma 2021-ben is megközelítette a százat, a lakossági díjfizetők száma tavaly 663 ezer volt a 2020-as 660 ezer után - áll a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MaTáSzSz) közös kiadványában.
Az MEKH csütörtöki közleményében arról is beszámolt, hogy a megtermelt távhő csaknem 69 százalékát, 29 841 terajoule-t (TJ) földgázból állítják elő, de jelentős még a biomassza, a geotermikus energia és a hulladék termikus hasznosítása is. Tavaly 27 765 TJ volt a távhőszolgáltatók által értékesített hő mennyisége (2020-ban 25 703 TJ), ebből lakossági felhasználás 20 835 TJ volt, az egyéb felhasználóknak értékesített mennyiség 6929 TJ-t tett ki. A legtöbb, lakosságnak szolgáltatott hőt Budapesten értékesítették a távhőszolgáltatók, de jelentős mennyiséget használtak fel 2021-ben még Miskolcon, Debrecenben, Pécsen és Szegeden is.
A távhőnek kiemelt szerepe van a megújuló energiák térnyerésében, mert a távhőrendszerek szinte bármilyen energiahordozót be tudnak fogadni, ezzel többek között a nagyvárosi levegőtisztaság-védelem szinte megkerülhetetlen szereplőjévé is válnak - hangsúlyozta a MEKH.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







