A klímás fűtés és az új, dinamikus áramtarifa is kiváló lehetőségeket kínálhat a rezsiköltségek csökkentésére - de nem mindenkinek érdemes belevágni.
Damu Rolandot gyermekét nevelő sógornője perelte be, ugyanis állítása szerint a színész évek óta nem fizet gyerektartást. A tartásdíról elmondható, hogy minden gyermektartási per más és más, de általában a fizetendő összeget a kötelezett fél átlagos jövedelmének 15-25 százalékában határozzák meg. Ez esetben havi 40 ezer forintról van szó.
A négyéves kislány nevelőjánek Damu Roland sógornőjét nevezte ki a gyámhatóság, mivel sem őt, sem pedig a gyermek édesanyját nem találták alkalmasnak. A színész állítólag azonban már anyagilag sem támogatja a gyermeket, már 900 ezer forinttal tartozik, sőt, egy ideje már nem is látogatja Maját - írja a Life.hu.
A nő, aki rokkantnyugdíjas, végső elkeseredésében feljelentett Damu Rolandot. A nevelőanya szerint a színész jól él, és egy pubban dolgozik, új barátnőjével nyaralni is voltak tavaly.
Mindent egy lapra
Damu Roland mindent egy lapra tett fel: "Én és Én" című önálló estjét januárban még öt alkalommal lehetett látni színpadon, ám a belépés ingyenes volt, a színész csak adományokat fogad el. Ezzel persze nem értett egyet a darab rendezője, Tóth Ádám, így a kettejük közötti együttműködés megszűnt, a Budapesti Showszínház nem támogatja tovább Damu önálló estjét.
Ezért találta ki, hogy bárki megrendelheti 65 perces önálló estjét, esküvőre, céges rendezvényre, születésnapra, de még iskolákba is szívesen ellátogat énekelni, gitározni, szavalni. Egy hatvanöt perces műsor 150 ezer forintba kerül, plusz áfa. Utolsó lehetőségként kezeli Damu Roland, hogy önálló színházi estje lett - számolt be korábban a Pénzcentrum. A korábbi sorozatsztár szerint mindent egy lapra tett fel azért, hogy színészként újra érvényesülni tudjon.
Mitől függ a tartásdíj összege?
Mindenekelőtt fontos szem előtt tartanunk, hogy minden gyermektartási per más és más, a bíróknak pedig mindig több szempontot kell figyelembe venniük, amikor döntést hoznak. Ide tarozik többek között:
- a gyermek indokolt szükségletei,
- mindkét szülő jövedelmi viszonya és vagyoni helyzete,
- a szülők háztartásában élő más eltartott személyek,
- a gyermekek saját jövedelme,
- és a szülőnek jutatott gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátások.
A gyermekek indokolt szükségletei közé tartozik: a megélhetéshez, az egészségügyi ellátáshoz, a neveléshez és a taníttatáshoz szükséges rendszeres kiadások. Az ezekkel kapcsolatos rendkívüli kiadások arányos részét pedig akkor is ki kell fizetni, ha azt nem fedezi a havi tartásdíj összege.
A tartásdíj összegét egyébként gyermekenként általában a kötelezett fél átlagos jövedelmének 15-25 százalékában határozzák meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta el korábban, a Pénzcentrum megkeresésére a Budapest Környéki Törvényszék sajtóosztálya.
Jól jöhet a segítség
Egyáltalán nem egyedi eset ma Magyarországon az, ami Emilioékkal is történt. Hazánkban évente ugyanis több ezer bírósági esetet jegyeznek fel a tartásdíj elmaradása, vagy rendszertelen utalása miatt. Egy válás következtében pedig egy fizetés kiesik a családi kasszából, sőt a jogi procedúra is hosszú ideig elhúzódhat, és addig a gyermeket nevelő szülőnek nem jár semmilyen anyagi támogatás a másik féltől.
Ez úgy működik, hogy a gyermektartásdíj megelőlegezését kérni lehet az államtól, de ennek is sok feltétele van:
- a bíróság a tartásdíjat jogerős határozatban már megállapította,
- a gyermektartásdíj összegének behajtása átmenetileg lehetetlen (pl. munkanélküliség),
- a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi átlagjövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a kétszeresét (ez jelenleg 57 ezer forint).
Az állami gyerektartás legfeljebb három évig tart, tehát átmenetileg segít a családokon.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
Kikerülhet a mélypontról a magyar építőipar: elképesztő összeget hozhat az új otthonteremtési hullám
Jelentős megrendelésállományt hozhat a magyar építőiparnak a Wekerle átfogó otthonteremtési, otthonfelújítási, bérlakás- és kollégiumépítési programja.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







