Egyre kevesebben terveznek ingatlant vásárolni Magyarországon, miközben az eladási szándék lényegében változatlan maradt.
Illetéktelenek akarnak lakásokba bejutni a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.-re (Főtáv) hivatkozva, ezért a vállalat óvatosságra inti a távfűtéses házak lakóit - írja az MTI a Főtáv Facebook-posztja alapján.
Az esetekről lakossági bejelentésből értesültek. Fölhívták a figyelmet, hogy a Főtáv szakemberei jól látható emblémát viselnek és arcképes azonosító kártyával rendelkeznek, a helyszínen sosem kérnek el készpénzt, és csak előre egyeztetett időpontban érkeznek.
Gyanús esetben a szolgáltató ügyfélszolgálatával kell egyeztetni a 06 1 700 7000-es telefonszámon. Az esetleges károsultakat pedig kérik, hogy forduljanak a rendőrséghez.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







