Az ingatlant valamivel a 2,65 milliárd forintos kikiáltási ár felett, mintegy 2,66 milliárd forintért adták el.
Egyre többen kötnek házassági vagyonjogi szerződést Magyarországon, az elmúlt két évben duplájára nőtt a Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Nyilvántartásába bejegyzett szerződések száma a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint.
Egyértelműen nőtt az érdeklődés a házassági vagyonjogi szerződések iránt az új Polgári Törvénykönyv három évvel ezelőtti hatálybalépése óta, amelyben a jogintézmény a korábbinál lényegesen nagyobb hangsúlyt kapott. A házassági vagyonjogi szerződések reneszánsza azonban nemcsak az új jogi szabályozásnak köszönhető: a válások számának emelkedése (a házasságok közel fele végződik válással), a második-harmadik házassággal járó bonyolultabb családi és vagyoni viszonyok mellett az is hozzájárul, hogy az elmúlt években sokan megégették magukat egy-egy hitel kapcsán - hangsúlyozza dr. Tóth Ádám. A MOKK elnöke szerint négyből egy házassági vagyonjogi szerződést
A házassági vagyonközösség miatt ugyanis - ha nincs egyértelműen rögzítve, hogy mi számít a felek közös, illetve különvagyonába - nemcsak az életközösség során szerzett bevételek, hanem általában a kötelezettségek, hitelek, adósságok is közösek.
Ahhoz azonban, hogy a házassági vagyonjogi szerződés harmadik személlyel - például hitelező bankkal - szemben hatályos legyen, azt vagy kifejezetten a harmadik személy tudomására kell hozni, vagy az illetékes közjegyzővel be kell jegyeztetni a Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Nyilvántartásába (HÉVSZENY) - hangsúlyozza dr. Tóth Ádám. A 2014-ben az új Ptk. által életre hívott közhiteles nyilvántartásba mára mintegy évi ezer új bejegyzés kerül, a HÉVSZENY-be egy új hitelszerződés megkötése előtt a hitelezők is betekinthetnek, elkerülve ezzel a későbbi jogvitákat.
A házassági vagyonjogi szerződés megléte azonban nemcsak az életközösség ideje alatt, hanem egy esetleges válás során is nagy szolgálatot tesz: a tisztább vagyonjogi helyzet miatt az átlagosan 2-3 évig is elhúzódó bírósági eljárás lényegesen lerövidíthető. De az ilyen szerződés azt is befolyásolja, mi kerül a szerződő felek hagyatékába, így az öröklésre is kihathat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A hollywoodi sztárok világából ismert házassági szerződések - amelyek például a házastárs súlygyarapodásától tesznek függővé bizonyos anyagi előnyöket - ritka kivételtől eltekintve itthon nem jellemzőek. Tipikusan ingatlanok, autók, értékpapírok, bankszámlák, üzletrészek kerülnek bele a házassági vagyonjogi szerződésekbe, de sokan egészen aprólékosan szabályozzák jövőbeli vagyoni viszonyaikat. Egyesek azt is kikötik, melyik fél fizeti majd az internetet, kit terhel az egyikük által felvett diákhitel visszafizetésének a terhe, vagy jár-e feleségtartás abban az esetben, ha a feleség a szülést követően két évig nem vállal munkát, holott azt egészségügyi probléma nem indokolja.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







