3 °C Budapest

Potom 140 millióért vehetsz most Teleki-kastélyt Erdélyben

MTI
2015. január 26. 14:04

A bukaresti Artmark aukciós ház eladásra kínálja a Maros megyei sáromberki (Dumbravioara) Teleki-kastélyt és a Hunyad megyei poklisai (Paclisa) Pogány-kastélyt.

Az aukciósház - a honlapján közölt tájékoztatás szerint - szerdán mutatja be Bukarestben a történelmi épületek értékesítésére létrehozott üzletágát, amelynek kínálatában a két erdélyi kastély mellett más, a román kulturális örökség részét képező ingatlanok is szerepelnek.

Mint az aukciós ház illetékese közölte, a kastélyokat nem a képzőművészeti alkotások esetében megszokott árverésen szeretnék értékesíteni, hanem a potenciális vásárlóktól várnak vételi ajánlatot. A kiindulási ár a Teleki-kastélyt esetében 450 ezer euró (140 millió forint), a Pogány-kastély esetében pedig félmillió euró (155 millió forint). Az Artmark illetékese közölte, hogy az eddigi visszajelzések alapján bizakodóan tekintenek az új üzletágra és több erdélyi történelmi épületről is tárgyalásokat folytatnak az ingatlanok tulajdonosaival.

A Krónika című napilap hétfői számában felidézte, hogy a Marosvásárhelytől 12 kilométerre északra fekvő sáromberki Teleki-kastélyt 1769-ben kezdték építeni, a munkálatok több mint fél évszázadig tartottak. A kommunista rendszerben államosított ingatlant 2005-ben szolgáltatta vissza az állam a Teleki családnak. Az 5050 négyzetméteres beépített területű ingatlanban - melyhez 1,5 hektáros telek tartozik - mezőgazdasági szakközépiskola működik.

A Kanadában élő tulajdonos, Teleki Samu a lapnak elmondta, néhány évvel ezelőtt hallani sem akart az örökség elidegenítéséről, de azóta belátta, hogy az épület egykori pompájának a visszaállításához tőkeerős befektetőre van szükség. Az 1750 lakosú Sáromberkén a magyar lakosság aránya 84 százalékos.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,54 százalékos THM-el, és havi 129 100 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 9,12% a THM; a Raiffeisen Banknál 9,37%; az MKB Banknál 9,39%,  a Takarékbanknál pedig 9,53%; míg az UniCredit Banknál 9,7%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni az OTP Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Retyezát-hegység lábainál fekvő poklisai Pogány-kastélyt a 19. század elején építették. Az impozáns épülethez 18 hektáros védett park tartozik. A román lakosságú falu kastélyában az államosítás után szellemi fogyatékos gyermekek intézete működött.

A bukaresti Artmark aukciós ház - saját közlése szerint - 2014-ben 78 százalékos részesedéssel rendelkezett a romániai műkincspiacon.

NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 30. hétfő
Martina, Gerda
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?