Társadalmi szemléletváltást sürgetett az élő környezetért felelős miniszter az illegális hulladéklerakás megelőzése érdekében.
Július 1-jétől nemcsak új lakásokra, hanem használt lakásokra is igénybe vehető lesz a szocpol 700 ezer és 1,17 millió forint összeg között - derült ki ma Balog Zoltán miniszter szavaiból. Tavaly márciusban hasonló számok hangzottak el, akkor nem került bevezetésre az úgynevezett félszocpol.
- idézte az MTI Balog Zoltán szavait.
Az egyszeri támogatást tartalmazó szocpolt eddig csak szigorú feltételek mellett, új lakások esetében lehetett igénybe venni.
A szocpol támogatás összege jelenleg három tényezőtől,
- a lakás alapterületétől,
- a gyermekek számától,
- a lakás energiaminősítésétől függ.
Ezen belül is meglehetősen szűk kört érintett a program: a 2012-es 569 után tavaly mindössze 514-en vettek kötöttek szerződést szocpolra. Bár tavaly többször felmerült a félszocpol bevezetésének ötlete használt lakások esetében, sőt a Portfolio birtokába került dokumentum szerint erről minisztériumi előterjesztés is született, a kormány elvetette a bevezetés ötletét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- az igénybe vevő csak köztartozásmentes adózó természetes személy lehet
- az igénylő (pár esetén legalább az egyikük) legalább féléves munkaviszonnyal rendelkezik
- az igénylőnek, házastársának, élettársának, gyermekének, együttköltöző családtagjainak lakástulajdona, állandó lakáshasználati joga nem lehet (kivéve egyes eseteket)
- 2010. január 1-jét követően kiadott használatbavételi engedéllyel és legalább "B" energetikai minősítéssel rendelkező új lakás vásárlásához, építéséhez
- a lakás vételára áfa és telekár nélkül legfeljebb 300 ezer forint, alacsony energiafogyasztású lakás esetében legfeljebb 350 ezer forint lehet négyzetméterenként
- a természetesen személyek már meglévő gyermekeik után igényelhetik (betöltött 16. életév, nappali tagozatos tanulóknál betöltött 25. életév)
- a 40. életévüket be nem töltött párok a nevelt gyermekek számától függetlenül legfeljebb két gyermeket vállalhatnak (megelőlegezett szocpol)
- figyelmen kívül kell hagyni azt a gyermeket, akire szocpolt már igénybe vettek
- ha a lakást 10 éven belül értékesítik, a szocpol visszafizetendő.
Minden bizonnyal további lökést jelentene a fellendülőben lévő lakás- és a hitelpiacnak, ha lazítanának a szocpol szabályain. Fontos feladata lehet még a kormánynak a lakáshitel-kamattámogatási rendszer felülvizsgálata is, ennek (a futamidő első 5 évére kamattámogatást tartalmazó) szabályozása ugyanis idén év végén lejár.
A Balog Zoltán által említett számok megfelelnek azoknak az összegeknek, amelyekről a tavaly márciusi tervek szóltak egy gyermekes családok esetében. Nem tudni egyelőre, mennyire lesz "szofisztikált" a szabályozás, és milyen feltételek mellett pontosan mekkora összeg lesz igénybe vehető.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







