12 °C Budapest

Vízdíj: hatalmas különbségek Magyarországon

Pénzcentrum
2012. szeptember 26. 09:26

Az idei évre a víziközmű-törvény egyik átmeneti rendelkezéseket tartalmazó paragrafusa legfeljebb a bruttó vízdíjak 4,2 százalékos emelkedését tette lehetővé (az áfaemeléssel együtt számolva); a legmagasabb és legalacsonyabb vízdíjak között jelenleg akár négyszeres különbség is lehet az országban - írja a Napi Gazdaság.

Meglehetősen változatos képet mutatnak a napilap által összehasonlított nagy magyarországi vízművek gazdasági eredményei. A cégek összesített nettó árbevétele mintegy 4 százalékkal múlta felül tavaly a megelőző évit, az átlagos bővülés több esetben beolvadások következménye, illetve nyilvánvalóan hatással volt rá az év eleji áremelés is.

Az értékesített vízmennyiség − a fogyasztók számának esetleges változásaival korrigálva − 2011-ben a legtöbb társaságnál minimálisan csökkent vagy stagnált, néhány tízezer köbméteres mennyiségi növekedés csak elvétve fordult elő. A fővárosban január elsejétől 2,5 százalékkal nőttek a vízdíjak, hasonló mértékben emelkedtek az alapdíjak is. Az idei évre a víziközmű-törvény egyik átmeneti rendelkezéseket tartalmazó paragrafusa legfeljebb a bruttó vízdíjak 4,2 százalékos emelkedését tette lehetővé (az áfaemeléssel együtt számolva); a legmagasabb és legalacsonyabb vízdíjak között jelenleg akár négyszeres különbség is lehet az országban.

A vízdíjat, így az árbevételt a későbbiekben az amortizációs hányad beépítésére vonatkozó uniós előírás is befolyásolhatja (ezt korábban nem minden cég tette meg), ez 4-5 százalékos emelést is eredményezhet. A vízdíjak meghatározását és a szolgáltatók akkreditációját 2012-től a Magyar Energia Hivatal (MEH) végzi, a 2013. január elsejétől érvényes díjtételek meghatározásához már el is kezdődött az adatbekérés a hivatal honlapján keresztül. A szakma bizakodó, a korábbi, önkormányzati érdekekkel és kettősségekkel − illetve keresztfinanszírozással − terhelt árszabáshoz képest jobb rendszerre számít (bár a szintén MEH-hatáskörbe került távhőár-meghatározás problémái kétségekre is okot adhatnak). Az idén január elsejétől hatályos víziközmű-törvény fokozatosan vezeti be a 150 ezer felhasználói egyenérték követelményét a szolgáltatók számára, ezzel a piaci szereplők száma a jelenlegi 400 körüliről 40−60 közé csökkenhet.

A legtöbb vízműnek egyre komolyabb gondot okoz a lejárt lakossági és önkormányzati kintlevőségek növekedése, ami − főként a fél éven vagy éven túli tartományban − néhány százaléktól akár 25-30 százalékig is terjedhetett tavaly az előző évhez képest. Várhatóan idén sem a csökkenő tendencia lesz jellemző − van olyan szolgáltató, amelynél a fogyasztók ötöde jelentős késéssel fizeti ki számláit. A határidőn túli tartozások összességében jóval 10 milliárd forint feletti összeget jelenthetnek csak a nagyobb szolgáltatóknál. A vízműcégek eredményességét a Robin Hood-adó kiterjesztése is rontja majd a jövő évtől: a 11 százalékra emelt kulcs és a meglévő társasági adó együtt 30 százalékos terhet jelent majd a cégeknek.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem