12 °C Budapest

Miért van a plázában nyáron jégverem, télen szauna?

Pénzcentrum
2012. április 8. 19:06

Sokan kerültünk már többször is olyan helyzetbe egy bevásárlóközpontban, hogy vagy leizzadtunk télen a túlzott melegtől, vagy éppen megfagytunk nyáron az utcai időjáráshoz képest. A legjelentősebb bevásárlóközpont-üzemeltetők között arra kerestük a választ, hogy vajon milyen szempontok szerint fűtik, illetve hűtik az üzemeltetők a bevásárlóközpontokat? Meghatároznak-e egy átlaghőmérsékletet télre, illetve nyárra? Valamint: léteznek-e energiatakarékos megoldások a hűtés-fűtés rendszerekben?

Kelemen Ferenc, műszaki igazgató, TriGranit Management Zrt.

Hűtés-fűtési szempontok: Kellemes komfortérzet biztosítása elsősorban a vásárlók, másodsorban a dolgozók számára, ugyanakkor a tulajdonos/üzemeltető érdekeltsége miatt az energiatakarékosság is egyre inkább előtérbe kerülő szempont. Átlagos hőmérséklet télen 22, nyáron 24 fok. Sajnos az ÁNTSZ ajánlását (mely szerint a külső hőmérsékletnél nyáron 7 fokkal legyen alacsonyabb a belső), nehéz tartani, mert a bérlők ezt általában nem fogadják el. A hőfokok beállítása általában a három említett tényező együttes figyelembevételéből származik, ezért azután előfordul, hogy senkinek nem felel meg. Természetesen a vásárló komfortérzete az elsődleges, majd a költségek a következő szempont.

Ma már előfordulnak hőszivattyús rendszerek, de a WestEndben "csak" hő-visszanyerős szellőzési rendszer üzemel. Előfordulnak panaszok a fentiek miatt, de nem jellemző, sőt az utóbbi időben már tapasztalható környezettudatos gondolkozás is az "átlagemberek" részéről, köszönhetően a médiában egyre gyakrabban megjelenő felvilágosító műsoroknak, cikkeknek. A panaszok elkerülése érdekében sokat segít az olyan szolgáltatások biztosítása, mint például télen a ruhatár.

Scharek Zoltán MRICS, Partner, Head of Property & Asset Management, Cushman & Wakefield

Az Aréna Plaza jelentős számú látogatójának és mintegy 210 bérlőjének komfortérzetéről a helyszínen egy külön üze­mel­tetési vezető által irányított vállalkozói csapat gondoskodik. A legnagyobb magyar bevásárlóközpont méretei (67 000 nm bérbeadható és további 15 000 nm közös terület) összetett kihívást jelentenek az üzemeltetőknek, a légállapotok kordában tartása pedig több szempont egyidejű és folyamatos figyelemmel kísérését igényli. A bevásárlóközpont egy központi hűtő-, fűtő- és szellőztető rendszerrel rendelkezik, amelyhez a bérlemények saját hőszivattyús rendszerekkel csatlakoznak. A rendszer tervezése során az volt a koncepció, hogy az egyedi igényeket az egyedileg beszabályozott helyi hőleadó (bérlői fan coil) berendezésekkel együtt elégítik majd ki. A rendszer elemei épületfelügyeleti rendszerbe vannak kötve, a gépek egyidejű használatát az üzemeltető folyamatosan képes követni.

A bérlemények a közös területek felé szellőznek, miközben az üzemeltetők automatikákon keresztül szabályozzák az elszívott levegő CO2-tartalmának és hőmérsékletének alapján a befújt friss levegő légállapotát, hogy az időszaknak megfelelő beállítási tartományok között tartsák a bevásárlóközpont klímáját. Elérendő állapot a kiegyensúlyozott kellemes hőérzet (nyáron hűvös, télen meleg) a közös területen és a bérleményekben egyaránt, a huzatmentesség (bejáratok, le- és feljáratok környékén főként) megfelelő mennyiségű friss levegő biztosításával (a bevásárlóközönség számához igazodva). A hangsúly a "minőséget ésszerű költségen" megközelítésen van, természetesen összhangban a törvényben előírtakkal.

Energiafelhasználás szempontjából a kezeletlen (télen hideg, nyáron meleg) levegő beáramlását kell megakadályozni a bejáratok megfelelő zárásával, a huzatok kialakulásának minimalizálásával, a benapozás elleni ésszerű árnyékolással, eközben gépi oldalról az energia-veszteséget a rendszer pontos beszabályozásával és működtetésével, a gépek szakszerű karbantartásával, a szűrők cseréjével és az elszívott használt levegő energiatartalmának visszanyerésével lehet minimalizálni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Jeszmás Károly, országos műszaki igazgató, Ségécé Magyarország Kft.

Kihez igazítsuk a fűtési vagy hűtési hő­mér­sékletet? A válasz nem könnyű. Az üze­mel­tetőnek biztosítania kell a bérleti szerződésekben vállalt feltételeket, ugyanilyen fontos azonban a vásárlók komfortérzete is. Itt már ellentmondás keletkezik, hiszen a vásárló télen nagykabátban érkezik, az eladó pedig egy szál blúzban áll a pult mögött. A megoldás az, hogy a közlekedők, illetve a boltok klimatizálása nem egyformán történik. Természetesen ez csak ott valósítható meg, ahol műszakilag így alakították ki a rendszereket.

Télen és nyáron is van egy alaphőmérséklet, amelyet az üzemeltetők tartanak, de ez bevásárlóközpontonként, üzemeltetőnként eltérő lehet. Ezt befolyásolja az országon belüli elhelyezkedés, az épület tagoltsága, fekvése, szintjeinek száma.

A költségek alacsony szinten tartása minden üzemeltetőnek feladata, de ez sohasem mehet a szolgáltatás színvonalának rovására. Természetesen előnyben vannak az újabb bevásárlóközpontok, hiszen a technológiai és energetikai fejlesztések náluk hatványozottabban jelentkeznek. A régebbi központoknál a berendezések modernizálása - rövid időn belül - kényszerként fog jelentkezni a versenyképesség tarthatóságának érdekében.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem