13 °C Budapest

Megújul a Kőbánya-Kispest csomópont: így fest majd 2010-ben!

Pénzcentrum
2008. november 11. 13:37

A Kőbánya-Kispest csomópont területén az eredeti terveknek megfelelően, 2010-re befejeződhet az új intermodális közlekedési csomópont, és a hozzá tartozó új üzletközpont építése. Ezzel megvalósul Budapest egyik legkomplexebb városrész-megújító beruházása. A KÖKI Terminál több tízmilliárd forint értékű beruházást jelent a környék számára, aminek egy jelentős részét közösségi célú fejlesztések, például a teljesen megújuló busz- és metróvégállomás alkotják.

Légrádi Petra, az R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója elmondta: A bíróság a napokban hivatalos végzésével feloldotta korábbi, az építkezés felfüggesztését elrendelő határozatát, miután a felfüggesztést kezdeményező felek visszavonták korábbi keresetüket. Ennek oka, hogy a beruházó az elmúlt hetekben és hónapokban több alkalommal is egyeztetett a környék lakástulajdonosaival, házközösségeivel, részletesen tájékoztatta őket a KÖKI beruházás paramétereiről.

A lakók az egyeztetések során meggyőződhettek arról, hogy a beruházással a KÖKI és teljes környezete megújul, az itt élők életminősége javul. Nemcsak egy új, akadálymentes, többféle közösségi közlekedési eszközzel megközelíthető csomópont születik, hanem a szórakoztató- és üzletközpont megépítésével párhuzamosan rendezett környezet, és zöldterületek is létrejönnek itt. A környéken lakók, és erre közlekedők kényelme érdekében egy szolgáltató központ is működik majd az üzletközpontban, különféle ügyfélszolgálatokkal, és postahivatallal - tette hozzá a kommunikációs igazgató.

Szigeti László, a kispesti Vak Bottyán utcai társasház lakóközösségének képviselője elmondta: A környező társasházak lakóit megnyugtatták azok a projekttel kapcsolatos információk, amelyekről a KÖKI Terminál beruházója tájékoztatott bennünket. Meggyőző volt továbbá a beruházó ígérete, hogy a közút és a házak között egy új, zárt növényfalat hoz létre fákból és sövényből, ami természetes porvédő falként működik majd. Így a lakók egy sokkal biztonságosabb, és rendezettebb környezetben fognak végre élni.

Szigeti László hozzátette: Mivel mi lakunk a beruházás közvetlen környezetében, úgy gondoljuk, hogy a mi véleményünk a mérvadó. A lakók közös érdeke pedig az, hogy a régi KÖKI területének megújítása minél előbb befejeződjön. A döntő többség azt szeretné, hogy legyen vége a tarthatatlan állapotoknak, amelyek ma még sajnos jellemzőek a lakóházaink közvetlen környezetére, a lepusztult KÖKI csomópontra. A lakók többsége nem értett egyet az építkezés szükségtelen felfüggesztésével sem, a házak így hivatalosan is visszavonták erre irányuló, korábbi kezdeményezésüket.

Légrádi Petra elmondta: A napokban kapták kézhez a beruházás ügyében eljáró környezetvédelmi hatóság írásos döntését is, amely - lényegében a korábbi határozatot megerősítve - egyértelműen kimondja, hogy a beruházás megvalósítása nem jár jelentős környezeti többletterheléssel, és hogy az építkezés ennek megfelelően folytatódhat. Ez természetesen azt jelenti, hogy e határozat, illetve a társasházak keresetei ügyében meghozott bírósági végzés feloldja, illetve felülírja az ügyben illetékes helyi építésügyi hatóság korábbi, építkezést leállító döntését.

Légrádi Petra hozzátette, a beruházó a hatóság döntésének megfelelően az elmúlt hónapokban csupán statikai állagmegóvási munkákat végzett a területen. Az, hogy a beruházás a napokban ismét zöld utat kapott, a környék lakói és a naponta erre közlekedő több tízezer ember számára azt is jelenti, hogy a jelenlegi állapottal járó átmeneti kényelmetlenségeknek hamarosan vége, és az eredeti ütemtervnek megfelelően, 2010-re megvalósul a több tízmilliárd forint értékű fejlesztéssel járó beruházás.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kommunikációs igazgató kiemelte: a kispestiek döntő többsége támogatja a beruházást, ezt a kerületiek körében nemrég elvégzett közvélemény-kutatás is egyértelműen megmutatta. A reprezentatív minta alapján a válaszadók elsöprő hányada, mintegy 90 százaléka ért egyet azzal, hogy a kritikus állapotban lévő, napi több tízezer ember által használt intermodális csomópontban szükség van a tervezett fejlesztésekre. A válaszadók háromnegyede szerint a kerületben élők vásárlási- és szórakozási lehetőségeit nagy mértékben javítani fogja az épülő központ, és kétharmaduk szerint az életminőségük jelentős javulásához is hozzájárul majd a KÖKI Terminál beruházás.

A Kőbánya-Kispest csomópont látványterve (Katt a képre!)

A KÖKI Terminál beruházása keretében a jelentős közlekedési fejlesztések mellett háromszintes bevásárló-, és szórakoztatóközpont épül, amelyben több mint 200 üzlet kap majd helyet. Épül egy új barkácsáruház, de lesznek irodahelységek, ügyfélszolgálatok, éttermek, kávézók és egyéb szórakoztató egységek is.

A tervek szerint új gyalogos-felüljáró is épül a területen, az átépített metróállomásról érkező utazókat pedig egy teljesen új, a metró peronjával párhuzamosan elhelyezkedő, fedett autóbusz-végállomás fogadja majd.

A teljes rekonstrukción átesett metróállomás két új gyalogos híddal is bővül, ami azt jelenti, hogy az utasok a jövőben egyszerűbben és kényelmesebben, rendezett körülmények között és főleg kevesebb gyaloglással tudnak majd átszállni egyik járműről a másikra.
A megújult KÖKI intermodális csomópont területén könnyebbé válik a mozgásukban korlátozott utazók közlekedése is, hiszen az akadálymentesség jegyében több lift is épül itt, a közösségi fejlesztések további eredményeként pedig ötszáz fölé emelkedik a P+R parkolóhelyek száma.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem