Június elsején elindította lakossági gázszolgáltatását a gas.hu, egyhavi gázszámlának megfelelő megtakarítást ígérnek évente az ügyfeleiknek. Eddig 6500-an vették igénybe a cég szolgáltatását, az igazi rohamra az ősszel esedékes gázáremelések és a fűtési szezon beindulását követően számítanak. A jogszabályi változásoknak köszönhetően az eddig ipari fogyasztókat kiszolgáló cég a lakossági gázpiacra is bejelentkezett.
A lakosság ezentúl szabadon választhat gázszolgáltatót magának, mondta Biczók András a cég kereskedelmi és marketing igazgatója a ma tartott sajtótájékoztatón. A gáztörvény módosításával lehetőség nyílt a piaci modellváltásra, az átfogó szabályozás előfeltétele volt a tökéletes működésnek. Az igazgató szerint a köztudatban lévő hagyományos tapasztalatok mellett meg kell ismertetni az emberekkel, hogy van lehetőségük szolgáltatót választani.
Elsőként piacra lépve tapasztalatokat kívánnak gyűjteni a felmerülő problémákról és innovatív eszközökkel megoldást keresni a nyitva maradt kérdésekre. Ettől olyan versenyelőnyre tehetnek szert, ami megerősítheti a piacon betöltött pozíciójukat. A portálon jelenleg 12 percet vesz igénybe a regisztráció, de a szolgáltató váltáshoz jelenleg még kapcsolódó papíralapú ügymenetet is tovább szeretnék redukálni a későbbiekben.
A cég képviselője elmondta, hogy új arculattal jelentek meg a hónapban, a cég gázrózsa-virágra emlékeztető logójával pozitív képet kívánnak kialakítani magukról a fogyasztók körében. A cég az emelések után is meg kívánja tartani árelőnyét, az internetes szerződések mellett alternatív értékesítési csatornákon keresztül a papíralapú szerződéseket is rövidesen bevezetik.
A fogyasztó műszaki értelemben véve nem fog érzékelni semmit a változásból, azonos fűtőértéken ugyanazon a csövön érkezik a gáz, a mérőóra is marad, csak a számlát fogja más küldeni. A cég célkitűzései között szerepel rövidtávon a százezer, középtávon az ötszázezer fogyasztó elérése.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
Kikerülhet a mélypontról a magyar építőipar: elképesztő összeget hozhat az új otthonteremtési hullám
Jelentős megrendelésállományt hozhat a magyar építőiparnak a Wekerle átfogó otthonteremtési, otthonfelújítási, bérlakás- és kollégiumépítési programja.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







